2024.10.15, Kedd

Fiatalos és lendületes évadra készül a kaposvári színház

mti

2017.04.21. 19:06

A régi értékeket megtartó, ugyanakkor színes, fiatalos, lendületes lesz a kaposvári Csiky Gergely Színház következő, 2017/2018-as évada, amelynek programtervét Fülöp Péter megbízott igazgató és Bozsik Yvette táncművész, művészeti tanácsadó vázolta fel csütörtökön.

Fülöp Péter a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón elmondta: az épületének felújítása miatt ideiglenesen az Agorában fellépő társulat szeptembertől legalább tizenhárom bemutatóval és sok más újdonsággal is várja a közönséget. Ezek között említette, hogy hat előadásra öt áráért lehet bérletet váltani, s korlátozott számban prémium jellegű operett bérletet is kínálnak.

Fiatalos, lendületes és színes évadot tűztünk ki célul, amely megtartja azokat az értékeket, amelyek híressé teszik a kaposvári teátrumot - fogalmazott. Hozzátette, fiatalítanak a társulatban, a távozók helyére öten érkeznek, négyen a Kaposváron oktató Vidnyánszky Attila végzős hallgatói közül - jegyezte meg.

Bozsik Yvette arról szólt, hogy műsorra kerülnek klasszikus darabok, mellettük azonban nagy hangsúlyt kapnak a gyermek- és kifejezetten csecsemőszínházi előadások.

A produkciók rendezői között több fiatal és öt nő is lesz, utóbbiaknak részvétele azért érdekes, mert a kemény harcot kívánó rendezői pályán a nők a férfiak mellett kevesebb szerephez jutnak - mondta a művész, aki fontosnak nevezte, hogy a nők pozitivitása, megértése egyre inkább megjelenjen a színházi rendezői munkában.

Kaposváron az ősztől színpadra kerülő nagyszínházi bemutatók között szerepel William Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című műve Zakariás Zoltán, Tennessee Williams A vágy villamosa című darabja Bérczes László és John Kander-Fred Ebb-Joe Masterof Kabaré című műve Bozsik Yvette rendezésében.

A Máté Péter művészete ihlette Most élsz című produkciót Olt Tamás, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című darabját Kéri Kitty, Thomas Vinterberg-Morgens Rukov-Bo Hansen Az ünnep című művét Kelemen József rendezi.

A stúdiószínházban Mihail Bulgakov A Turbin család napjai című művét Németh Ákos, Patrik Süskind A nagybőgő című darabját Sarkadi Kiss János, Németh Ákos Müller Táncosai című produkcióját Rajkai Zoltán viszi színre, Varga Zsuzsanna pedig a Szeretni Kevesen tudnak című zenés esttel jelentkezik.

A gyermekeknek szóló bemutatók sorában Urbán Gyula Egerek című darabja Tóth Géza, Václav Ctvrtek-Bodnár Zoltán Moha és Páfrány című meséje Góbi Rita, Bartos Erika Bogyó és Babóca című előadása Blaskó Borbála rendezői munkáját dicséri majd. A bemutatók mellett a teátrumban látható a Nemzeti Táncszínháznak a Pécsi Balettal, a Bozsik Yvette Társulattal és a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös előadásai is. Fülöp Péter az idei évadot értékelve azt mondta: az ideiglenes játszóhelyre költözéssel minimálisan csökkent a bérletesek száma, de dolgoznak azon, hogy akiket elveszítettek, újra meg tudjanak nyerni a színháznak.

A legutóbbi két nagyszínpad bemutatónk nagy siker volt, a hátralévő előadásokra már nem is lehet jegyet kapni, összességében jó évadot zárunk - fogalmazott az igazgató.

Fülöp Péter hangsúlyozta: a kilencmilliárd forintból megújuló és várhatóan jövő év októberében újra megnyíló színházuk olyan körülményeket biztosít, amelynek köszönhetően a nézők sorban fognak állni a jegyekért.

 

Forrás: mti

KultúraKaposvárszínházCsiky Gergely Színház2017/2018programterv