2019.12.07, Szombat

Hirdetés

Megújult a Fekete István Emlékhely a Kis-Balatonnál
MTI Fotó: Varga György - A Kis-Balatonnál lévő Diás-szigeti Fekete István-emlékhely Fenékpusztán az avatás napján, 2019. november 17-én.

Megújult a Fekete István Emlékhely a Kis-Balatonnál

MTI

2019.11.19. 20:30

A Kis-Balaton Látogatóközpont megépítését is magában foglaló 1,2 milliárd forintos projekt részeként 22,5 millió forintból megújult a Fekete István Emlékhely - tájékoztatta az Agrárminisztérium kedden sajtóközleményben az MTI-t.

Hirdetés

A közlemény idézi Rácz Andrást, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkárát, aki a keddi átadóünnepségen  emlékeztetett arra, hogy a Kis-Balaton 1951 óta nemzeti szinten védett, 1979 óta a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek egyezménye által jegyzett terület, 2004 óta pedig az Európai Közösség természetvédelmi hálózatának, a Natura 2000-nek kiemelkedő jelentőségű egysége.

Közlése szerint a Magyarországon nyilvántartott ökoturisztikai, környezeti nevelési tevékenységet végző létesítmények mintegy fele valamely nemzeti park fenntartásában van.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) négy látogatóközpontot, húsz tanösvényt, négy idegenforgalmi hasznosítású barlangot, egy tájházat, hét egyéb bemutatóhelyet és két erdei iskolát működtet. A regisztrált látogatóinak száma 50 százalékkal nőtt az elmúlt 9 évben, mára megközelítve az évi 450 ezret a közlemény szerint.

Puskás Zoltán, a BfNP igazgatója arról számolt be, hogy az emlékhelyet kívül-belül felújították, lecserélték a burkolatot és a tető nádazatát, új kiállítóteret hoztak létre, valamint megújult az emlékhely Matula kunyhója is - áll a közleményben.

 

MTI Fotó: Varga György - Kiállítás a Kis-Balatonnál lévő Diás-szigeti Fekete István-emlékhelyen, Fenékpusztán az avatás napján, 2019. november 17-én.

 

KultúraFekete István EmlékhelyfelújításKis-Balaton