Több mint 70 ingyenes program, koncertek, színházi előadások, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket 5 nap alatt 11 helyszínen a Déryné Fesztiválon, amelyet Sátoraljaújhelyen tartanak július 17. és 21. között.
Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: Dérynét a szenvedély, az elhivatottság és a művészetekbe vetett hit jellemezte, a magyar nyelv és kultúra népszerűsítése vezette. Ezek az elemek a Déryné Program szellemiségét is jellemzik.
A Déryné Program házhoz viszi a művészetet, azt a minőségi kultúrát, amelyre felesküdtünk - fogalmazott a helyettes államtitkár, hangsúlyozva, hogy ezekhez a művészeti értékekhez mindenkinek hozzá kell férnie. Ez az a küldetése a Déryné Programnak, amely nélkülözhetetlen, és amelyet tovább kell építeni - mondta, kiemelve: ezért illeti tisztelet a Déryné Programot, amelynek évi seregszemléje a Déryné Fesztivál.
Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója elmondta: a fesztivált negyedik alkalommal rendezik meg. Tavaly töb mint ötezren vettek részt az eseményen, az idén reményeik szerint ezt a számot meghaladják.
Kiemelte: egész éves munkájuk összefoglalása a nyári fesztivál, amely július 17-én a Tündérlaki lányok című előadással veszi kezdetét. A rendezvényen Patika című és Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásuk is látható lesz.
Hozzátette: a fesztiválon a kaposvári Csiky Gergely színház Ájlávjú című produkcióját, a Szegedi Pinceszínház Vitéz László-előadását, a békéscsabai Viharsarok Táncszínház A szőke ciklon című darabját mutatja be. A környező hat településen látható lesz a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház A helység kalapácsa című produkciója is - sorolta.