Égből jövő sárga angyalok

Amikor tizenöt éve először szálltam fel a csapattal, egy Pápa melletti településre mentünk, ahol autók ütköztek össze. Majdhogynem kezem, lábam remegett, amikor kiszálltam a gépből. A bámészkodók Atyaúristenként néztek ránk. Nyomasztó lelki teher nehezedett rám, amit persze sikerült idővel leküzdenem

– meséli a Naplónak a szakápoló, Nyulasi László, a balatonfüredi légimentők 40 éves vezetője, aki már általános iskolában eldöntötte, hogy ezt a pályát választja. Azt mondja, vonzotta a változatos, kalandosnak ígérkező élet, na meg, hogy segíteni szeretne másokon, ahogy azt édesanyjától látta, aki ápolónő volt a füredi szívkórházban.

Tanulmányai során megszerezte a mentőszakápolói végzettséget. Lakóhelyén, Füreden állt munkába 1998 szeptemberében az Országos Mentőszolgálat ápolójaként, 2002 óta vesz részt a légimentésben. 2006-tól részmunkaidőben, majd 2008-tól főállású légimentőként vezeti a balatonfüredi bázist, ahol a speciálisan felkészített hét orvos és hét ápoló egymást váltva látja el a nem mindennapi feladatot. Az ápolók nemcsak a betegellátásban vesznek részt, hanem segítenek a pilótának a navigálásban.

Pályafutásom eddigi legmegrázóbb drámája a siófoki buszbaleset volt 2003-ban, ahol a piros jelzés ellenére a sínekre hajtó német autóbuszt kettévágta a vonat. Horrorfilmbe illő látvány fogadott bennünket. Húsznál is több halott hevert a vágányok mellett. Mélyen belém égett a látvány. És a szagok. Még most is érzem… Néma csend telepedett a helyszínre. A legsúlyosabb sérülteket a mentőhelikopterek vitték el. Még aznap délután az M7-es autópályáról szállítottunk el egy fiatalembert, akinek leszakadt a karja az autóbalesetben. Hogy meg lehet-e szokni a tragédiákat? Úgy mondanám, lelkileg hozzá kell edződnünk. De, ha gyerek vagy hozzátartozónk, netán bajtársunk kerül életveszélyes helyzetbe, az nagyon megvisel bennünket. Amikor visszatérünk a bázisra, 15-20 percet arra szánunk, hogy átbeszéljük a történteket. Nem udvariassági köröket teszünk, hanem őszintén megmondjuk egymásnak, mit kellett volna jobban csinálnunk, hogy legközelebb ne kövessük el azt a hibát. Mivel szabadidőmben 4-5 napot a földi mentőknél dolgozom, igyekszem meghonosítani ezt a fajta módszert, csak azért is, hogy a kibeszéléssel könnyíthessünk a lelkünkön.

Az Országos Mentőszolgálattól 2006-ban külön vált Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek hazánkban hét bázisa van. A füredihez tartozik Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér megye, illetve Tolna, Somogy és Vas megye egy része. A légimentőket általában a legsúlyosabb esetekhez riasztják. A budaörsi légibázison szolgáló koordinátor dönt arról, hogy melyik bázisról induljon a segítség. Adott esetben akár több helyről is küldhet helikoptert, ha azt a baleset jellege igényli. Mindig figyelembe kell vennie az adott térség időjárását.

A napkelte és -nyugta határozza meg a szolgálati időnket. Nyáron reggel héttől este nyolcig, míg télen reggel nyolctól délután háromig repülhetünk. Ügyeleti időnk e két időszak alatt változik hónapról hónapra, ahogy a nappalok hossza nő, vagy csökken. A gép ugyan alkalmas éjszakai repülésre, csak éppen a baleseti helyszín az, ami számos veszélyt rejt magában: nincs világítás, ezért nem lehet látni az akadályokat, például a villamos vezetéket, a fákat. Előfordulhat, hogy a betegellátás elhúzódik és a repülés éjszakába nyúlik, ami nem jelent problémát, mert a legtöbb kórház kivilágított leszállóval rendelkezik, illetve a légibázison is fények segítik a leszálló gépet. Ritkán előfordul, hogy éjszakai szervszállításra veszik igénybe a mentőhelikoptert. A repülésnek, illetve a gépnek vannak korlátai, így a helikopter nem száll fel, ha óránként 80 kilométernél erősebb a szél, villámokkal kísért zivatar jellemző a vidékre, vagy éppen ónos eső esik. Hasonlóan fontos szempont a vízszintes és függőleges látástávolság: ha 130 méternél lejjebb ereszkednek a felhők, illetve, ha két kilométer hosszan nem lehet ellátni vízszintes irányba, nem szállnak fel velünk. Az épületekhez nem mehetnek túl közel leszálláskor, mert a rotor kavarta levegő akár megbonthatja a ház tetejét.

Nyulasi László azt is elmondta, az állam által az osztrákoktól bérelt gépek 1,2 milliárd forintba kerülnek felszereléssel együtt. A repülésük percenként közel 10 ezer forintba kerül! Meghibásodás esetén – a hibától és helyszíntől függően – rövid időn belül elindul egy szerelő Ausztriából. Ha mondjuk egy falu határában vesztegel az „égi madár”, ahol az őrzése nem megoldott, azonnal indul a segítség a határ túloldaláról.

De mi van akkor, ha leáll a levegőben a hajtómű…?

Repülés közbeni meghibásodás esetén a pilóta dönt arról, hogy elrepül-e a legközelebbi bázisig, vagy azonnal leszáll. Ha ezeknél a két hajtóműves helikopternél az egyik hajtómű leáll, a másik még gond nélkül a levegőben tartja a gépet. Ellenben, ha mindkettő felmondaná a szolgálatot, a levegő felhajtóerejének köszönhetően a rotorok továbbra is forognának, s úgynevezett autorotációval a gépet biztonságosan le lehet tenni. Ebből a típusból (EC-135), amely 2006-óta szolgál, eddig egy gép zuhant le Kiskunlacháza környékén 2008-ban. Az ok műszaki és emberi hiba volt. Ami pedig a felszerelésünket illeti, mindazok a műszerek, eszközök megtalálhatók a fedélzeten, ami a mentőkocsikban is. Nekünk sincs sajnos mellkas-kompressziós eszközünk, amely az újraélesztésnél nagyon jó lenne, hiszen helyettünk a gép, a maga által automatikusan beállított ütemben, „pumpálná” a bajba került mellkasát. Télen a vízimentőktől szoktuk kölcsönkapni a négymillió forintot érő berendezést, amely talán egyszer nekünk is lesz, ha másból nem, hát az egyszázalékos felajánlásokból.