2024.03.29, Péntek

Eredményes a kaposvári foglalkoztatási paktum

sonline.hu

2017.12.08. 19:00

A kaposvári foglalkoztatási paktum eddig elért eredményeiről és további célkitűzéseiről tartottak fórumot a városházán pénteken.

Hirdetés

Huszonegy szervezet, köztük kilenc vállalkozás írta alá korábban a munkahelyteremtést és foglalkoztatást segítő együttműködési megállapodást. A partnerek jelentős része megjelent a pénteki fórumon is.

Szabó Zoltán, a Kaposvári Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy véli: önmagában is eredmény, hogy pozitív fogadtatása volt a paktumnak, s hogy egy azonos probléma megoldása érdekében ült egy asztalhoz számos cég és szervezet. Mint lapunknak elmondta, aktív, jól működő partnerség jött létre – az elmúlt négy hónap alatt 132 főt tudtak munkalehetőséghez juttatni a paktumon keresztül.

 

 

 

– Többek között gépi forgácsolót, bolti eladót, könyvelőt, állatorvost, takarítót, raktárost – mondta Szabó Zoltán. – A foglalkoztató igénybe vehet bértámogatást a paktumforrásból ezen álláskeresők felvételét követően. Megtudtuk azt is, hogy jellemzően sok kisvállalkozás veszi fel az embereket, az első 70 álláskeresőt közel 60 cég szívta fel.

Azon is dolgoznak, hogy bővüljön a paktumhoz csatlakozók köre. Az eseményen többek között az is elhangzott, hogy a vállalkozói igények folyamatos felmérése alapján zajlik a képzési programok átgondolása és megvalósítása.

Dér Tamás alpolgármester köszöntőjében elmondta: a teljes foglalkoztatás a cél. Vagyis, hogy aki ma Kaposváron dolgozni szeretne, az munkához juthasson és tisztességes bért kapjon a munkájáért.

AktuálisKaposvárbértámogatáskaposvári foglalkoztatási paktum