2024.10.05, Szombat

Megkapta a kínai exportengedélyét a kaposvári Kométa

sonline.hu

2017.12.10. 18:43

Második alkalommal rendezett nagy karácsonyi vacsorát a dolgozóinak a Kometa 99 Zrt., az idén a kaposvári sportcsarnokban. A legkiválóbb munkatársaikat kitüntették ebből az alkalomból, tudtuk meg Hollósy Tibortól ügyvezető igazgató-helyettestől, beszerzési igazgatótól. Szerinte az este alkalmat adott arra, hogy a dolgozók élvezzék a munkájuk gyümölcsét.

– Jól zárjuk az évet, növekedtünk az árbevételben. Az idén több mint 42 milliárd forintos árbevételünk lesz – mondta Hollósy Tibor. – Több mint 540 ezer sertést vágtunk le 2017-ben, ez megközelítőleg 10 százalékkal több, mint ahányat a tavalyi évben.

 

Karácsonyi vacsorával jutalmazta dolgozóit a Kométa

 

A Kométa a 4. helyen végzett a Somogyi Hírlap 2016-os évre összeállított TOP 100-as listáján a legnagyobb megyei cégek között. Tavaly 36 milliárd forintos árbevételt értek el. Azóta azonban még tudtak növekedni, és most újabb lehetőség előtt állnak.

– Múlt hét szerdán érkezett az örömteli hír, hogy Kínába megkaptuk az exportengedélyt – mondta lapunk kérdésére Hollósy Tibor. – Ez tény, és hamarosan elkezdjük a szállításokat a kínai piacra. Kína hatalmas felvevője az Európai Unió élelmiszeripari termékeinek, a világon a legnagyobb importőrök. Várakozásunk szerint a másodlagos húsrészekre is kedvezőbb árat fizetnek. Bizakodóak vagyunk, mert már a korábbi években felvettük a kapcsolatot a kínai partnerekkel.

A húsüzem dolgozóit Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntötte, méltatva az összetartó és jó kollektíva érdemeit. Az összejövetel vendége volt Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője is.

Galéria

AktuálisKaposvárKométaKínaexport