A Siófoki Járási Hivatal 2017. november elsejével kinevezett hivatalvezetője, dr. Kiss Pál volt a vendég a Rádió Orient műsorában.
A hivatalvezető tájékoztatta a rádió hallgatóit a Siófoki Járási Hivatal illetékességi területéről, kiemelve a nyári idegenforgalmi szezont, amely kiemelt időszakot jelent a hivatal dolgozóinak, tekintettel a növekvő turistaforgalomra. A Balaton-parttal érintettség miatt speciális feladatokat látnak el az ott dolgozók.
A műsorban felidézték a legfontosabb feladatokat a 2017-es évből, valamint a 2018-as évre átnyúló projektek is említésre kerültek a beszélgetés alkalmával. Itt került kiemelésre két fejlesztés, amely a Balatonföldváron, a korábbi okmányirodából átalakított kormányablakot és a Siófoki Járási Hivatal Földhivatali Osztály épületrészének korszerűsítését érinti. A hivatalvezető – egy kis nemzetközi kitekintéssel – érintette az E-ügyintézés témakörét is, ezen felül kiemelte az Ügysegédi Szolgálatot, amely segítséget jelenthet minden olyan állampolgárnak, aki valami oknál fogva nem jut el a járási hivatalok valamelyikébe.
A teljes interjú az alábbi linken letölthető és meghallgatható:
http://radioorient.hu/adasok/2018-01-18_kiss_pal
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.