2024.10.09, Szerda

Torkos Csütörtök a Balatonnál: van, ahol még most is tart

hirado.hu

2018.02.17. 19:00

Több vendéglátóhely már a múlt héten elkezdte az akciózást, és vannak olyanok is, amelyek 2-4 napon át adják a torkos csütörtöki kedvezményeket a vendégeiknek.

A Balaton-parton például 27 település 33 vendéglátóhelyén lehet féláron vagy jelentős kedvezménnyel enni-inni ezen a napon. Csaknem kétszer annyi vendéglátóhely csatlakozott a torkos csütörtökhöz, mint tavaly. Az akció főszervezője, Győrffy Árpád, a Balatontipp.hu régiókalauz szerkesztője elmondta, azt tapasztalták, hogy nagy érdeklődés van a program iránt. A tavalyi év tapasztalatai alapján a feltételek rugalmasabbá kellett tenniük, hiszen a korábban kötelező ötvenszázalékos kedvezmény nem mindenki számára tette lehetővé a programhoz való csatlakozás, hiszen működése miatt nem volt erre lehetősége. Arra gondoltak, hogy egy olyan kedvezményi szintet jelölnek meg, hogy a vendégnek és az étteremnek is megfelelő legyen – fogalmazott a főszervező.

Az akció minden évben több ezer embert megmozgat, a vendéglátósok szerint azonban a torkos csütörtök nem az olcsóbb étkezésről, hanem a találkozásról szól, illetve, hogy megismerjék a balatoni vendéglősöket.

Bodor Imre, a Muskátli borozó tulajdonosa az M1-nek elmondta, a torkos csütörtök alkalmával a megszokott étlappal várják a vendégeket, amivel igazán meg tudják mutatni az érdeklődőknek, hogy milyen ételeket ehetnek az étteremben.

AktuálisBalatonTorkos Csütörtökakció