2024.04.20, Szombat

Baka József nevét vette fel a kaposvári diagnosztikai központ

MTI

2018.03.27. 20:30

Baka Józsefnek (1933-2004), a Kaposvári Egyetem (KE) korábbi gazdasági főigazgatójának, a somogyi megyeszékhely egykori alpolgármesterének nevét vette fel a Kaposi Mór Oktató Kórház Diagnosztikai, Onkoradiológiai, Kutatási és Oktatási Központja kedden.

Hirdetés

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az eseményen hangsúlyozta: a kormány kiemelten kezeli az egészségügyet, 2010 óta vidéken több mint 500 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, köztük több Kaposváron.

Fontos trendeket sikerült megtörni az elmúlt nyolc évben, az egészségbiztosítási alapnak 2010 előtt folyamatosan csökkenő forrásból kellett gazdálkodnia, 2010 óta azonban minden évben nő az összeg, idén 600 milliárd forinttal több, mint nyolc évvel ezelőtt - ismertette.

Ónodi-Szűcs Zoltán szólt arról is, hogy csökken az egészségügyi dolgozók elvándorlása, "ma harmadával kevesebben akarnak elmenni, mint nyolc évvel ezelőtt".

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója arról szólt, hogy a kaposvári kórház a Dél-Dunántúl kiemelt egészségügyi intézménye, ahol példamutatóak az onkológiai ellátások szervezésére, a betegutak rövidítésére tett kísérletek.

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes, tisztségéért az áprilisi választáson újrainduló országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a diagnosztikai központot magas szintű szaktudás, hozzáértés, humanizmus, folyamatos fejlődés jellemzi.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere Baka Józsefet méltatva azt mondta, egy zseni volt, aki egyetemi és alpolgármesteri munkájában törekedett a gazdasági függetlenségre, mert tudta, hogy "annál nagyobb kincs nincs". Bölcs ember volt, de sohasem a politikai széljárás után ment, mindig azt nézte, mi a haszna a városnak, az egyetemnek, a közösségnek, amelyben dolgozik - jegyezte meg a politikus.

 

 

Az eseményen elhangzott, hogy Baka Józsefnek meghatározó szerepe volt az egyetem agrárprofiljából kifejlődő humán egészségügyi szolgáltatói tevékenység létrehozásában, fejlesztésében, folyamatos megújításában.

AktuálisKaposvári EgyetemegészségügyKaposvárKaposi Mór Oktató KórházBaka Józsefdiagnosztikai központ