2024.10.09, Szerda

Jelentős beruházások kezdődnek a Balatonnál és Kaposváron

MTI

2018.03.02. 16:00

A Balaton-partot és Kaposvárt is érintő, turizmushoz kapcsolódó nagyszabású fejlesztésekről számolt be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Zselici Csillagparkban csütörtökön.

Guller Zoltán, az ügynökség közelmúltban indult országos sajtótájékoztató-sorozatának Somogy megyei állomásán elmondta, a Balaton körüli közösségi közlekedés egységes, rendszerszerű fejlesztése mentén újjászervezik a vízi közlekedést, korszerűsítik a  Balatoni Hajózási Zrt. kikötői hálózatát és hajóflottáját, és megújul a bringakör is. A strandbüfék szolgáltatásának javításával folytatódik a strandok modernizációja, elindultak az akadály- és csúszópályákat is magukba foglaló tematikus élménypark-építések, és bővülnek a tóparti kempingek szolgáltatásai.

Kitért arra, hogy a Kaposvárhoz közeli Deseda tónál 2,5 milliárd forintból négycsillagos kempingkomplexum létesül, s egyebek mellett a gyalogos természetjárást ösztönző projektek kezdődnek.

Somogyban 2010-től jelentős, 23 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósult meg, hozzájárulva az ágazat országos növekedéshez - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy 2017. a magyar turizmus legjobb éve volt: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 12 millió vendég mintegy 30 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon, ami 51 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest. A turizmus-vendéglátás a GDP 10,5 százalékát adja és mintegy 400 ezer ember megélhetését biztosítja.

A vezérigazgató a Somogy megyei eredményekről elmondta: tavaly a kereskedelmi szálláshelyek 647 ezer vendéget fogadtak, akik 1,8 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégszám és a vendégéjszakák száma is 49 százalékkal nőtt 7 év alatt. A belföldi turisták száma 54, a külföldieké 31 százalékkal nőtt, a tartózkodási idő az országos átlagot meghaladó, 2,8 nap volt.

Turisztikai szempontból a legjelentősebb település Siófok volt, amelyet Zamárdi és Balatonszemes követett, Kaposvár a 9. helyet foglalja el a somogyi top 10-es listán.

A somogyi megyeszékhelyen tavaly 22 ezer vendéget regisztráltak, ez 50 százalékos növekedés 2010-hez képest, az itt eltöltött vendégéjszakák száma átlagosan 2,3 volt.

A vezérigazgató Siófokról elmondta, hogy tavaly az ötödik legfontosabb célállomás volt a hazai települések között a vendégforgalom alapján. A város 248 ezer vendéggel és 707 ezer vendégéjszakával 36 százalékos növekedést produkált, 5,4 milliárd forint szállásdíj bevétele duplája a 2010. évinek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt szeretné, ha minden turista egy vendégéjszakával többet töltene el Magyarország különböző turisztikai térségeiben, ehhez minőségi turisztikai fejlesztésekre is szükség van - mondta Guller Zoltán.

Utalt rá, hogy az öt turisztikai térség közül az egyik a Balaton, amelynek fejlesztésére minden korábbinál több, 365,4 milliárd forintot biztosít a kormány. Megjegyezte: még várják a jelentkezőket a szolgáltatáskínálat megújítását célzó országos panziófejlesztési pályázatra és a Balaton kiemelt turisztikai térségben működő szálláshelyek megújítására szolgáló pályázatra.

Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta: a turizmus fejlesztése hozzájárul az érintett térség gyarapodásához, a munkahelyek számának bővüléséhez, a jövedelemtermelő képesség növekedéséhez.

Úgy vélte, az ágazatban forradalmi változás következett be, mert a turisztikai szolgáltatások igénybevétele korábban a gazdagok kiváltsága volt, ma tömegek kikapcsolódását biztosítja. Ennek egyértelműen az az oka, hogy az ország fejlődik, a magyar embereknek több pénze van - mondta.

AktuálisKaposvárBalaton-part fejlesztésekMagyar Turisztikai ÜgynökségDeseda tókempingkomplexum