A projekt fő célja egyfelől a közigazgatás-fejlesztés terén történő tapasztalatcsere, másfelől a határon átnyúló közigazgatási eljárások, szolgáltatások fejlesztése.
A Somogy Megyei Kormányhivatal a horvátországi Muraköz megye, valamint Eszék-Baranya megye Közigazgatási Hivatalával partnerségben, az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alapból biztosított támogatást nyert el a horvát-magyar, határon átnyúló közigazgatási kapcsolatok fejlesztése céljából.
A projekt Magyarország oldaláról a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkársága, horvát részről a Közigazgatási Minisztérium szakmai támogatásával valósul meg.
A projekt keretében 2018. május 17-én és 18-án a Somogy Megyei Kormányhivatal szakmai tanulmányutat szervezett, amelynek célja a határon átnyúló közigazgatási folyamatok, eljárások hatékonyabb megvalósítása, az államigazgatási szervek közötti kölcsönös tapasztalatcsere és tanulás is.
A rendezvényen Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott a horvát projekt partnereit köszöntötte, majd Borhi Zsombor alpolgármester mondta el köszöntő szavait.
Szakmai előadást tartott dr. Boldog-Ellenberger Szilvia, a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese a kormányablakok működéséről, a legújabb fejlesztésekről, a tudástár létrehozásáról és annak alkalmazásáról.

A konferencia lehetőséget adott a két ország szakembereinek közös munkamegbeszélésére, továbbá a nap folyamán megtekinthették a kaposvári Kossuth téren található Kormányablakot, valamint a városban állomásozó Mobil Kormányablakot is.
A horvát vendégek tanulmányútjuk 2. napját Budapesten folytatták, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szintén szakmai előadásokat hallgathattak meg, valamint ellátogattak a Parlamentbe.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.