2024.10.05, Szombat

Karriernap és Állásbörze Kaposváron

Somogy Megyei Kormányhivatal

2018.05.28. 12:11

A rendezvény kiemelt célja volt, hogy az aktuális munkaerő-piaci helyzetkép bemutatásával az álláskeresők és a térség munkaerő-piaci lehetőségei iránt érdeklődő látogatók számára információkkal, álláshelyek közvetítésével járuljon hozzá a foglalkoztathatóság esélyeinek növeléséhez, kézzel fogható kapcsolat alakulhasson ki a cégek és a leendő munkavállalók között.

A TOP-6.8.2-15-KA1-2016-00001 Foglalkoztatási Paktum Kaposvár Megyei Jogú Város területén megnevezésű projekt rendezvénysorozat keretében 2018. május 24-én „Karriernap és Állásbörze” program és Szakmai fórum került megrendezésre.



A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának épületében a „Karriernapot” megnyitotta Simonné Hornyák Valéria a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője, valamint köszöntőt mondott Vetési Bernadett főigazgató, Borhi Zsombor alpolgármester és Huszti Gábor a közgyűlés alelnöke is.

A rendezvényen 22 munkáltató vett részt kiállítóként, önálló standdal, konkrét állásajánlatokkal és képviselettel, valamint a nehéz- és könnyű ipar, a szolgáltatás, kereskedelem, sőt a fegyveres testületek is képviseltették magukat.

A nap végére több százan megfordultak a kiállított standoknál.

 

AktuálisSomogy Megyei KormányhivatalKaposvárkarriernap