2024.03.29, Péntek
Már várják a jelentkezőket a Miss Balaton versenyre
Miss Balaton - Facebook

Már várják a jelentkezőket a Miss Balaton versenyre

hirbalaton.hu

2018.05.05. 15:42

Magyarország egyik legnépszerűbb szépségversenyére, a Miss Balatonra a napokban elindult a jelentkezés, amelyre egészen június 2-ig lesz lehetőségük azoknak a 18 és 28 év közötti lányoknak, akik szeretnének ruhapróbákon, fotózásokon részt venni és a kifutón megmutatni szépségüket.

Hirdetés

A Miss Balaton 2018 Szépségverseny célja a nyár legszebb hölgyeinek bemutatása, majd a „Magyar tenger” királynőjének kiválasztása.

Június 5-től kezdik az előválogatókat, majd a bekerült 60 lány személyes meghallgatását követően június 23-ig kiválasztja a zsűri a legszebb 22-t, a közönség pedig további 2 főre voksolhat. Júliusban még többen kieshetnek a rostán, a bent maradó 12-14 döntős azonban már ruhapróbán és fotózáson is részt vehet, valamint megtarthatja a kapott ruhákat és cipőket. Július utolsó napjaitól kezdődik a balatonfüredi felkészítés, majd augusztus 4-én lesz a döntő.

A Miss Balaton 2018 Szépségverseny győztese egy személyautót kap ajándékba. A második és harmadik helyezett nyereménye egy-egy egyhetes 2 személyes tunéziai utazás lesz. A közönségdíjas versenyző 100.000 forint értékű utazási utalvánnyal gazdagodik.

A továbbjutókat idén is profi segítők támogatják, Iszak Eszti, Dukai Regina, Lipcsei Betta, Epres Panni mellett egy mentor csapat készíti fel a legjobbakat. Magony Szilvihez és Marton Adriennhez idén Szabó Dóri műsorvezető, valamint Gelencsér Tímea szépségkirálynő csatlakozik. A verseny koordinátora a korábbi évekhez hasonlóan Horváth Éva lesz.

Jelentkezés itt, részletek itt.

AktuálisBalatonMiss Balatonszépségverseny