2024.10.15, Kedd

Bemutatkoztak 2018 fesztiválborai

Borháló

2018.06.02. 19:16

„Jó adag határozottság, csábos mosoly, egy csokor virág és egy kis parfüm": idén is a Borháló lesz a vendéglátó egységek kizárólagos borbeszállítója a Sziget Kft. nyári rendezvényein.

Az  öt nagy nyári Sziget-fesztivál – a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake  és a Strand Fesztivál – rendezvényein a vendéglátó egységek kizárólagos  borbeszállítója 2018-ban is a Borháló Borkereskedés.

A tisztán is  élvezetes vagy szikvízzel lazítható fehér és rozé alapbor, valamint a fesztiválok  vörös cuvée-je a Borháló és a Dubicz Borászat közös alkotása, a reprezentatív  tételekből összeállított palackos szortiment pedig közös válogatás.
     
„A  Borháló szokás szerint arra törekedett, hogy egyedi karakterű, tisztán és  fröccsben is élvezetes, fiatalos, a hazai hagyományoknak és a nemzetközi  ízlésnek egyaránt megfelelő fesztiválborokat hozzon létre. Idén a Mátrai  borvidék feltörekvő pincészetére, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtokra esett a  választásunk, velük építettünk ki együttműködést. – mondja Kathona Krisztián, a  Borháló beszerzési igazgatója. – Ez a partnerség ráadásul nagyon szoros, túlmegy  a szokványos pincészet–kereskedő kapcsolaton, hiszen egyesítettük  szakértelmünket, és közösen alkottuk meg a Sziget alapborait, illetve együtt  válogattuk ki a rendezvényeken kínált palackos szortimentet" – hívja fel a  figyelmet Kathona.
     
A Borhálónak  az elmúlt két év szigetes tapasztalatai mellett a cég által szervezett évi mintegy  ezer borkóstoló visszajelzései, valamint az országos bolthálózatból és a vendéglátós (HORECA) partnerektől érkező információk is segítenek a vásárlói  igények letapogatásában. E tapasztalatokból kiindulva Kathona Krisztián és a Dubicz birtokigazgatója, Krizsai József közösen alkotta meg az idei Sziget-fesztiválok  csapra szánt borait. A fehér alapbor „Sziget White 2017 – for the cool ones", a  rozé „Sziget Rosé 2017 – for the ones in love" fantázianéven kerül  forgalomba.
     
„A  fesztiválboroknak üdének, karakteresnek, fiatalosnak kell lenniük, akkor igazán  jók, ha mindenki talál bennük valami szerethetőt – avat be a részletekbe Dunai  Bernadett, a borászat társtulajdonosa. – A Mátrai borvidéket képviselő Dubicz  márkaneve nagyon jól cseng a szakmát jobban ismerő borrajongók számára; a  számos hazai és nemzetközi elismerés bátorított minket arra, hogy egy olyan  heterogén közönség elé lépjünk, amely a minőség kérdésében egységesen magas  szintet vár el."
     
Az  idei fehér alapbor gerincét egy „jó adag határozottság", vagyis kétötöd rész  sauvignon blanc adja. A fürtök egy részét nagyon korán szüretelték, innen  származnak a citrusos, zöldalmás, vágott füves aromák, élénk savak. A fajtából  a második tételt a szüreti időszak közepén szedték: ez érettebb gyümölcsösséget  kölcsönöz a bornak. A maradék háromötöd részt három fajta adja egyforma arányban:  a chardonnay kissé vajas, gömbölyded teste „csábos mosollyal" hívogat, a pinot  blanc „egy csokor virágot" dob a cuvée-be, s hogy a végeredmény ne maradjon túl  szikár, készítői „egy kis parfümmel" – muscat ottonellel – is meghintették. A  Sziget White alkoholtartalma 12,5 százalék.
     
A  rozéfröccsök az eladott mennyiséget tekintve az utóbbi években nemcsak felzárkóztak  a fehér fröccsféleségek mellé, hanem le is körözték őket. Az alkotók a Sziget  Rosé esetében is intenzív, illatos alapborra törekedtek, amit derekas savak  támasztanak meg ebben a 12 százalékos alkoholtartalmú fesztiválborban. A  piros bogyós gyümölcsök a háromötöd rész pinot noirból származnak, a savak és a  teltebb szín felelőse a kétötöd rész kékfrankos.
     
A  két alapbort hűtve, oxigéntől elzárva, acéltartályokban tárolják a  pincészetben. Annak érdekében, hogy a gyors kiszolgálást biztosító  csapológépekből mindig hibátlan, üde, zamatos nedű kerüljön a fesztiválozók  poharába, a Borháló a rendezvények ideje alatt 10 literes bag-in-box,  vagyis zsákos-dobozos kiszerelésben frissen letöltve, rugalmasan szállítja az  alapborokat a helyszínekre.
     
A  Sziget vég nélküli buli, de akadnak meghitt pillanatok, kiadós beszélgetések  is, amikhez jobban illik „valami komolyabb". A rendezvények vörös alapbora egy  gyümölcsös, barrique-jegyeket mutató 2016-os cabernet franc-kékfrankos  házasítás, ami 0,75 literes normál palackban lesz kapható „Sziget Red 2017 –  for the hot-blooded" néven.
     
„Gondoltunk  azokra a fiatal szigetlátogatókra is, akik most jönnek először Magyarországra,  és ez az első találkozásuk a magyar borokkal – magyarázza Kathona Krisztián. –  A Dubicz Borászat minőségi palackos szortimentje („1014 Irsai Olivér 2017", „1014  Sauvignon Blanc 2017" és „1014 Chardonnay 2016") biztosan utat talál majd a  nemzetközi közönséghez, ízelítőt adva a magyar borkészítés legszebb  hagyományaiból."
     
A  Borháló a 2018-as nyári szezonban nem csupán a Sziget-fesztiválokon működik  közre: a kereskedést vendéglátóhelyek és további rendezvények választották  beszállító partnernek. Ezek közül kiemelkedik az EFOTT, vagyis az Egyetemisták  és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, ami július 10-én kezdődik  Velencén.

Galéria

AktuálisBalatonfesztiválBalaton SoundBorhálóborbeszállítóSziget-fesztivál