Megújult a városi szociális intézmény épülete Csurgón. Az ingatlan pénteki átadásán az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy fontos tanulni az idősektől, fontos gondoskodni róluk.
Fülöp Attila azt mondta: a magyar társadalom akkor cselekszik jól, ha tagjai ragaszkodnak ahhoz a természetes kötődéshez, üzenethez, hogy az idősek tanácsára, bölcsességére szükségük van, gondoskodni róluk pedig elemi kötelesség.
Minden gyermeknek kötelezettsége a szüleit, nagyszüleit támogatni, minden közösségnek kötelezettsége erejéhez mérten segíteni a rászorulókat - mondta, hozzátéve: a kormány ezért is támogatta a csurgói intézmény rekonstrukcióját, országosan pedig 61 milliárd forintot fordít mintegy 92 ezer idős ember nappali és bentlakásos ellátásának javítására.
Az államtitkár megjegyezte, az építkezések, felújítások nemcsak arról szólnak, hogy szebb, vagy jobb lett valami, hanem egy olyan közösségről is, amely élni akar, hisz a jövőben.
Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt közölte: a világ legnagyobb erőforrása, a szeretet vezetett sokakat arra, hogy együttműködjenek a szociális intézmény régóta áhított megújításában.
Tardi Tamás Ákos (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke hangoztatta: az intézményi dolgozók jövőbeni minőségi munkavégzésének elengedhetetlen feltétele a minőségi munkakörülmények megteremtése.
Füstös János (Fidesz-KDNP), Csurgó polgármestere beszámolt arról, hogy idősek nappali ellátását, házi segítségnyújtását, szociális étkeztetést és egy másik helyszínen gyermekek bölcsődei ellátását is biztosító intézmény 123 éves épülete teljes energetikai korszerűsítésen esett át, kicserélték a tetejét, a víz-, gáz-, fűtés- és villanyvezetékeit.
A 80 millió forint pályázati forrásból megvalósuló beruházás keretében bútorokat, műszaki cikkeket, a házi segítségnyújtásban használatos eszközöket, továbbá személyautót és egyebek mellett kerékpárokat is vásároltak.
A polgármester kitért rá, hogy Csurgó számos kulturális, oktatási és sportcélú beruházása mellett komoly lakossági igény volt a szociális intézmény felújítására is.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.