2024.10.05, Szombat
Szemtanúkat keres a Siófoki Rendőrkapitányság
police.hu

Szemtanúkat keres a Siófoki Rendőrkapitányság

police.hu

2018.09.05. 05:00

A siófoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 14060/1506/2018. bűnügyi számon, halálos közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az ügy adatai szerint 2018. augusztus 25-én 14 óra 30 perc körül az M7-es autópálya 97+700. kilométerszelvényében, Nagykanizsa irányába, a külső forgalmi sávban egy személygépkocsi jobb hátsó sarkának ütközött egy motorkerékpár. A baleset következtében a motor vezetője és utasa is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mindketten életüket vesztették.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Siófok, Sió utca 12-20. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Galéria

AktuálisSomogy megyeSiófoki Rendőrkapitányságszemtanú