2024.03.29, Péntek
Biciklisekkel telt meg a Balaton-part a hétvégén
Tour de Balaton - Facebook

Biciklisekkel telt meg a Balaton-part a hétvégén

hirado.hu

2019.05.21. 19:00

A „magyar tenger” kerékpárútjai háromezer bringással teltek meg szombaton. Ennyi kerékpáros vágott ugyanis neki a Balaton legnagyobb bringás túrájának, a már sok éve a biciklis idény első nagy eseményének számító McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonnak. A kerékpározás élménye mellett sokan segítő szándékkal, nemes célt támogatva tekerték le az öt táv valamelyikét.

Hirdetés

„Öt táv, két keréken, minden korosztálynak” – volt a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton mottója, és valóban a lelkes hazai kerékpáros közösség minden korcsoportja képviseltette magát a háromezer résztvevő között. A legifjabb induló négyévesen vágott neki a 6 kilométeres bringatúrának, míg a szeniorok legidősebbike 78 évesen vállalkozott az egyik, éppen 78 kilométeres távra – olvasható az esemény sajtóközleményében.

 

Tour de Balaton - Facebook

 

A McDonald’s BringaMánia program és a Tour de Balaton legfőbb célja, hogy a kerékpározást, a mozgás örömét minden korosztály körében népszerűsítse, hogy minél többen élhessék át a közös bringázás élményét. Ezen belül is különösen fontosak a gyermekek – mint a legnyitottabb és legnagyobb mozgásigényű korosztály –, akikkel a biciklizésen keresztül könnyű megszerettetni az aktív életmódot.

A szervezők ezért minden évben úgy alakítják a programot, hogy az a családok igényeinek épp úgy megfeleljen, mint a komolyabb kihívásokra vágyók elvárásainak – tették hozzá.

A távok a kisgyermekeknek ideális 6 kilométeres Balaton XS túrától a teljes tavat megkerülő, 206 kilométer hosszú XL-es túráig terjedtek. A Tour de Balaton minden távja kellemes tempóban zajlott, lehetőséget nyújtva ezzel, hogy a biciklisek kiélvezzék a balatoni táj szépségét és a kellemes, napos időt.

A McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton idén is több rekordot megdöntött, a legnagyobb kihívást jelentő Balaton XL-es túrán például idén minden eddiginél többen, ezernégyszázan indultak el. Az idei évben a háromezer résztvevő a környezet védelme érdekében a rajtcsomagban kapott kulacsokba tölthette a frissítő italokat, kiváltva ezzel a frissítő pontokon korábban használt műanyag poharakat.

AktuálisMcDonald’sBringaMániaBalatonkerékpáros