2024.03.29, Péntek
Több mint 1600 gyereket fogad idén a reformátusok balatoni Bárka tábora
Bárka Tábor - Facebook

Több mint 1600 gyereket fogad idén a reformátusok balatoni Bárka tábora

MTI

2019.06.19. 18:00

Több mint 1600 gyermek táborozhat idén a Magyar Református Egyház Bárka táborában - hangzott el a helyszínen, a megújult balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferenciaközpont avatásán szerdán.

Hirdetés

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a református egyház 800 millió forintos kormányzati támogatásának köszönhetően 2021-ig mintegy 6500 magyar fiatal üdülhet a táborban. Kiemelte: tavaly valamivel kevesebb mint 1500 gyereket fogadott a Bárka, idén pedig legalább 1600 lakója lesz.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház dunántúli egyházkerületének püspöke hangsúlyozta: a hatnapos, ötéjszakás tematikus táborok helyszíne, az SDG hotel és konferenciaközpont 750 millió forintos kormányzati támogatással újul meg idén.

Már korszerűsítették a központi vizesblokkokat, szigetelték a homlokzatot, és kicserélik a tetőburkolatot is. Új konyhai berendezéseket vettek, felújították a sportpályát, és épült egy új játszótér is, hintákkal, kötél- és akadálypályával, a felnőtteknek kültéri fitneszparkkal.

A tábor szerdai megnyitóján Pápai Joci énekes dalszerző, a Bárka tábor jószolgálati nagykövete is fellépett.

AktuálisBalatonszárszóSomogy megyeBárka táborBalatonMagyar Református Egyház