2024.04.20, Szombat
Somogyban is végrehajtották a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítését
Somogy Megyei Kormányhivatal

Somogyban is végrehajtották a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítését

Somogy Megyei Kormányhivatal

2019.07.27. 21:53

Már kilencedik alkalommal, július 23-án végeztek légi felderítést, amelyhez – a korábbi évekhez hasonlóan – a helikoptereket a Készenléti Rendőrség biztosította.

Hirdetés

Az ellenőrzés a megye északi felére, a Balaton és a 61-es számú főút által határolt, 150 ezer hektáros területre terjedt ki.

A gondos gazdálkodóknak köszönhetően – akiknek már bevált gyakorlatuk, hogy az aratás után, amint lehetséges elvégzik a tarlóhántást – a szakemberek nem találtak olyan területet, ahol eljárást kellett volna indítani a földhasználóval szemben.

Természetesen a földi felderítés nem ér véget, így a parlagfű ellen a vegetáció végéig folytatni kell a védekezést.

Bemérés esetén a terület méretétől és a fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig terjedő büntetést kap a földhasználó vagy tulajdonos, továbbá az eljárás költségeit is meg kell térítenie.

AktuálisSomogy megyeparlagfűlégi felderítés