A koronavírus-járvány miatt körülbelül 80 százalékkal csökkent a vonaton utazók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest - mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Elmondta, a nemzetközi forgalomban még ennél is nagyobb a visszaesés: az utasok 97-98 százaléka hiányzik. Ez azt jelenti, hogy szinte csak Ausztria és Németország felé van naponta pár vonat - tette hozzá.
A hazai adatokra kitérve közölte, a távolsági járatokon az átlagosnál is nagyobb most a visszaesés, ami eléri a 90 százalékot.
Hozzátette, a MÁV utasainak a felét a Budapest környéki elővárosi forgalom adja, és itt előfordulnak még most is olyan járatok, amelyeknek a kihasználtsága eléri a 40-50 százalékot.
A járatok március 30-a óta tanszüneti menetrend szerint közlekednek, s körülbelül 150-nel kevesebb vonat jár; a válság előtt mintegy 3300 személyvonat közlekedett az országban naponta, most pedig mintegy 3150 - ismertette Homolya Róbert.
"...a vasút közlekedik és a vasúti szolgáltatás - járványügyi helyzet ide vagy oda - zavartalan" - fogalmazott a MÁV elnök-vezérigazgatója.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.