Újabb ellenőrzést tartottak a Somogy Megyei Kormányhivatal járványügyi munkatársai a balatonföldvári IRIS Ápolási Intézetben pénteken.
Kelemen Zoltán orvos, az intézet ügyvezetője az MTI megkeresésére telefonon azt közölte, hogy a szakemberek a fertőtlenítőszerekre, az eljárásrendre, az izolációs helyiségekre és a dolgozók képzettségére kiterjedő szerdai vizsgálat után ezúttal az intézet II. számú telephelyén főként az érkező betegek fogadását, elhelyezését vizsgálták.
Az ügyvezető korábban beszámolt arról, hogy az intézetben 199, főként krónikus, súlyos beteget ápolnak, ellátásukat több mint 80 dolgozójukból naponta 45 végzi.
Átszervezés, izolációs szobák kialakítása, megfelelő mennyiségű védőeszköz és fertőtlenítőszerek, koronavírus-tesztek beszerzése vált szükségessé az elmúlt időszakban ahhoz, hogy a koronavírus ne tudjon bejutni az épületbe - jegyezte meg.
A honvédség szerdán, a járványügyi ellenőrzés előtt fertőtlenítette a létesítményt - tette hozzá.
Kelemen Zoltán elmondta: korábban felvételi zárlat volt az intézetben, ezt már feloldották, azzal a feltétellel, hogy újabb beteget csak akkor fogadnak, ha két koronavírus-tesztje is negatív eredményt mutat.
A dolgozókat is szűrték, az intézményben még nem találtak koronavírustól beteg, azzal fertőzött, vagy fertőzésgyanús embert - mondta.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.