Meghosszabbította szerződését Dubravka Djuric, a női röplabda Extraligában szereplő 1. MCM-Diamant Kaposvár szerb légiósa.
A klub szerdai tájékoztatása szerint a 28 esztendős, 190 centi magas center alapember volt az idő előtt véget ért 2019/2020-as évadban, és a következő szezonban is szeretne kulcsszerepet játszani az együttesben.
A kaposvári csapat a koronavírus-járvány következtében a bajnokság kényszerű befejezésekor négy ponttal vezette a tabellát, és már az elődöntőre készült.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.