Közérthető módon magyarázza el a vakcinaregisztrációt és az ahhoz szükséges e-mail cím létrehozását civil szervezetek által készített és a közösségi médiában pénteken közzétett animáció - közölte a Roma Sajtóközpont az MTI-vel.
Azt írták, az "Oltass, hogy élhess!" kampányban civil szervezetek összefogtak, hogy segítsék a roma és nem roma emberek regisztrációját a koronavírus elleni védőoltásra, tapasztalatuk szerint ugyanis a szegénységben, elzárt településeken élőknél az átlagnál jóval alacsonyabb az oltásra jelentkezők aránya. Hozzátették: sem megfelelő eszköze, sem képessége, de sok esetben még - a regisztrációhoz elengedhetetlen - e-mail címe sincs nagyon sok embernek.
Ebben kíván segítséget nyújtani a közösségi médiában közzétett animáció, amelyben közérthető módon magyarázzák el a regisztrációt, valamint az ahhoz szükséges e-mail cím létrehozását - írták. Hozzátették: az animáció a https://fb.watch/4LNPNRHKuJ/ oldalon tekinthető meg.
Tudatták azt is, hogy az Országos Roma Önkormányzat, a Rendszerszint és a Civil Tanács Egyesület koordinálásában dolgozó aktivisták a hétvégétől személyesen is segítséget nyújtanak azoknak, akik szeretnék regisztrálni magukat a koronavírus elleni oltásra.
Az országos akció egyszerre száz településen indul, és az adott helyszínen öt-öt napon keresztül adnak segítséget az embereknek házról házra járva, vagy egy utcában, a falu központjában kihelyezett pultoknál. A civil kampányban elsőként Borsod, Baranya, Hajdú-Bihar, Heves, Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Zala, Tolna és Szabolcs megye településein adnak segítséget az önkéntesek, majd újabb kétszáz településen asszisztálnak a regisztrációhoz.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.