2024.04.19, Péntek
Megnyílt a tulipános kert Mórahalom határában
Fotó: MTI

Megnyílt a tulipános kert Mórahalom határában

MTI

2022.04.20. 17:01

Nógrádi Zoltán polgármester azt mondta, a tulipános kert olyan kezdeményezés, amely jó kiegészítője város idegenforgalmi elképzeléseinek.

Hirdetés

Megnyílt az ébredő természet szépségeit bemutató, csaknem százhúszezer virágot számláló tulipános kert szerdán Mórahalom határában. Nógrádi Zoltán polgármester azt mondta, a tulipános kert olyan kezdeményezés, amely jó kiegészítője város idegenforgalmi elképzeléseinek. A Nagyszéksósi Bivalyrezervátum szomszédságában fekvő kertbe való belépés díja felnőtteknek 500 forint, amely tíz szál virág vásárlása esetén a végösszegbôl levonható.

Mátrai Zoltán, a kezdeményezés ötletgazdája elmondta, négy évvel ezelőtt az első TulipGardent a Balatonnál, Szőlősgyörökön alakították ki, akkor 30 ezer tulipánhagymát elültetve. Jelenleg már 13 kert működik az országban, ahol kétmillió tulipán nyílik majd, melyből egymilliót idén ültettek el. A tavalyi év tapasztalatai alapján a kertekben várhatóan kétszázezer látogatót látnak majd vendégül.

Major Zoltán, a mórahalmi kert vezetője elmondta, hogy a kert látványos fejlesztéseken ment át a tavalyi megnyitó óta. A virágok száma 50 ezerről 120 ezerre nőtt, a virágágyások mellett kialakított bemutatókertnek köszönhetően a látogatók már ötvenféle tulipánban, több fajta nárciszban, jácintban gyönyörködhetnek. A kertben játszótér és egy teknősrezervátum is épült.

Tavaly ötszáz tő bazsarózsát is elültettek, az idei tervek között pedig egy rozárium kialakítása szerepel, ahol 900 rózsa virágzik majd - közölte a szakember. A virágszedéssel jótékony célt is támogatnak az ide látogatók, ugyanis minden szál virág árából 10 százalékot a Gyermeksebészet a Műtétre Váró Gyermekekért Alapítványnak ajánl fel a park.

AktuálisSzőlősgyöröktulipánszüretkerttavasz