Intenzív turisztikai szezonra és növekvő vendégszámra készül a rendőrség a Balatonon és a Velencei-tónál - mondta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón Balatonfüred és Tihany között a Szent Miklós hajó fedélzetén Dékány Balázs dandártábornok Fejér, Somogy és Zala vármegyék rendőr-főkapitányainak társaságában úgy fogalmazott: a Balaton és a Velencei-tó környékének közbiztonsága évek óta kiemelkedő és a közlekedésbiztonság is jó.
A rendőrségnek az idegenforgalmi szezonban arra kell készülni, hogy jelentősen megemelkedik a turisták, és a tavak környékén közlekedők száma is - mondta. Ez ad többletmunkát a rendőröknek mind a köz- mind a közlekedésbiztonság terén, és a rendezvények idején is megnövekednek feladataik. A rendőrség számol azzal is, hogy idén nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság valamint az Olimpia miatt több nyilvános rendezvény is várja majd a tavak környékére érkezőket - tette hozzá.
Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője kijelentette: a Balaton Európa legbiztonságosabb tava. A 2023-as adatokat ismertetve jelezte: a Balatonon víziközlekedési baleset csak egy volt, de az sem okozott sérülést. Vízibalesetek azonban történtek, a tavalyi szezonban kilencen fulladtak a tóba, alapvetően partmenti területeken, fürdőhelyek közelében. Az elmúlt évben a vízirendőrök 338 életmentést hajtottak végre, és nyílt vízterületen vízbefulladás nem történt - mutatott rá az ezredes.
Horváth László azt tanácsolta a tóhoz érkezőknek, hogy figyeljék a vihar előrejelzéseket és a viharjelző rendszer jelzéseit, valamint legyenek tisztában az első- és másodfokú viharjelzéskor érvénybe lép szabályokkal.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.