Kibővült szolgáltatásokkal várja régi és új vendégeit az 1996 óta Knáb Panzió néven működő turisztikai létesítmény Nemesnádudvaron. A szálláshely új nevet is kapott: mostantól Katarina Birtok néven találhatják meg az érdeklődők.
Az 1995-ben alakult Knáb-N Kft. által üzemeltetett Knáb Panzió 1996-ban nyitotta meg kapuit vendégei előtt. A folyamatos fejlesztéseknek, de leginkább a 2023-ban kezdődött és nemrég befejezett beruházásnak köszönhetően mára szó szerint a Bács-Kiskun megyei Nemesnádudvar ékszerdobozává vált.
Ahogy a június 13-i ünnepélyes átadón elhangzott: a Katarina Birtok neve és a hely szellemisége a tulajdonosok és a család felmenői előtti tisztelet jelképe.
A Bács-Kiskun megyei település szálláshelyére érkező kikapcsolódni vágyók modern, ugyanakkor tradíciókat őrző környezetben élvezhetik a természet közelségét, a vidék nyugalmát, és fedezhetik fel a környék rejtett csodáit.
A Nemesnádudvarhoz személyesen is kötődő Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője elhivatott a térség fejlesztésében. Mind mondta: a helyiekkel régóta gondokodnak azon, hogyan lehetne úgy fejleszteni a község idegenforgalmát, turizmusát, hogy közben megőrizze a pincesorok hangulatát, nemzetiségi hagyományait, kultúráját. „Ez nem egyszerű feladat, ám a ma átadott, megújított Katarina Birtok azt mutatja, hogy nem lehetetlen. Ilyen fejlesztésekre van szükség, amely azt célozza, hogy ha valaki ide érkezik, megtapasztalja a híres vendégszeretetet, jószívvel távozik és jóhírét viszi a településnek, és az adott fejlesztésnek.”
A tulajdonos vállalkozás és a család részéről Knáb János a Merkbau Zrt. alapítója megható gondolatokkal tárta fel a jelenlévők előtt Zimmarmann Katharina és családja történetét, amely összefonódik a birtokkal. Mint mondta: Katharina 90 évvel ezelőtt a területen lévő házban született, s bár rövid időre elhagyni kényszerült otthonát, mindig hitt abban, hogy visszatérhet.
„Családjával együtt itt éltek, dolgoztak és vívták meg küzdelmeiket a történelem viharaiban. A két világháború ideje alatt kíméletlen próbatételeket éltek át, de soha nem vesztették el a reményt. Otthonuk és vagyonuk elvesztése ellenére mindig hittek a visszatérésben. Katharina nagy tanítása ma is érvényes: a hitet, a reményt senki nem veheti el. Az ő története nemcsak a kitartás és a remény története, hanem a szeretet és a családi összetartozás példája is. Ezt a szellemiséget szeretnénk tovább vinni a birtokon. Ez egy szimbólum, amely őrzi a család erejét és hitét”
– zárta gondolatait Knáb János. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a megvalósításban részt vettek, külön említve a családi vállalkozás, a Merkbau munkatársainak odaadó közreműködését.
Végezetül Szauter Róbert atya, nemesnádudvari pélábániai kormányzó áldotta meg a birtok új épületét.
Az 1996-ban megnyitott Knáb Panzió elsősorban iskolai táborok, osztálykirándulások kedvelt helyszíne volt, de akadtak családok, akik nyaralás céljával érkeztek ide. A tulajdonos vállalkozás azóta folyamatosan fejlesztette a létesítményt: nagyszabású felújításon esett át az épület, kényelmesebb, tágasabb, magasabb kategóriájú szobákat alakítottak ki, melynek köszönhetően 2022-ben a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület 4 csillagos minősítésben részesítette a panziót.
2023 tavaszán a további felmerülő igények miatt újabb szolgáltatásbővítésről döntött a vezetés. A munkálatok során elbontották a régi épületrészeket, a helyükön kialakított új étteremben a modern ízvilág és a sváb gasztronómia is megjelenik. Emellett széles körű szolgáltatásokat nyújtó wellness részleget hoztak létre, melyben jacuzzi, finn- és infraszauna várja a vendégeket. A fejlesztés részeként valósult meg egy 50 kw-os napelem park telepítése is. A 2024 májusában befejeződött beruházást önerőből hajtotta végre a vállalkozás, újabb munkahelyeket is teremtve.
A bővítéssel a társaság a Sváb Sarok, ill. a Hajós-Bajai borvidék egyik meghatározó szálláshely szolgáltató szereplője kíván lenni. Céljuk, hogy vendégeik a modern, de tradíciókat őrző Birtokon élvezhessék a természet közelségét, a vidék nyugalmát, felfedezhessék a környék rejtett csodáit. A birtokon lehetőség van egyidőben összesen 42 fő szállásának biztosítására. A vendégeket 15 szobával várják, melyek mindegyike fürdőszobával ellátott, tv-vel és minibárral felszerelt. A két légterű családi szobákban mikrohullámú sütő, főzőlap és vízforraló szolgálja az idelátogatók kényelmét.
A modern, ám a tradíciókat hűen őrző Katarina Birtokra érkezőknek lehetőségük nyílik, hogy a természet ölelésében élvezhessék a vidék nyugalmát és felfedezhessék a környék rejtett csodáit.
A szálláshelyen kenuk kölcsönözhetők, melyeket a birtok szomszédságában húzódó Dunavölgyi-főcsatornán próbálhatnak ki a vendégek. A vízparton kiépített szabadidőpark focipályával, strandröplabda pályával, főzési, sütési lehetőséggel és játszótérrel biztosítja a kikapcsolódást, a birtokon bérelhető kerékpárokkal pedig könnyedén felfedezhető a csodálatos környék - akár a 600 borospincét rejtő pincefalu, illetve a szintén itt található Bormúzeum.
Az átfogó fejlesztés érintette a Birtokhoz tartozó Katarina Rendezvényházat is, amely 2016-ban Knáb Borozó néven nyitotta meg kapuit a KNÁB-N Kft. tulajdonában lévő ingatlanon, a nemesnádudvari pincefalu központi pincesorának tartott Máriavölgye pincesoron. Az 55 fő befogadására alkalmas, csaknem 90 nm-es épület ma már komplex turisztikai szolgáltatást nyújt, miután a borozó/rendezvényház mintabolttal és bemutató pincével is bővült.
Nemesnádudvar a dél-alföldi borászat egyik központja, így a fejlesztés kiemelten a borászatban rejlő adottságra építve valósult meg. A kialakított egységek és a kiegészítő infrastruktúra hozzájárul a helyi termékekre – különösen a borra – épülő rendezvények színesítéséhez, a helyi borkultúra népszerűsítéséhez. A rendezvényház hiánypótló borkóstolókkal és bortúrákkal egybekötött programokat biztosít a községbe látogató vendégek és turisták, valamint a helyi közösség számára.
A Katarina Birtok szálláshely-szolgáltatásával és programjaival egy összetett turisztikai terméket alkot. A pincesoron lévő Bormúzeummal való együttműködése és a rendszeres borkóstolók szervezése révén a borkultúra és a Hajós-Bajai borvidék borainak népszerűsítését szolgálja. A Nemesnádudvari Borbarátok Egyesületének céljaival összhangban, a felkínált helyi borászok borait döntően a pincesor és a település területén termelt szőlőkből állítják elő. Így a fejlesztés az idegenforgalom élénkülése mellett, közvetetten vállalkozói és települési szinten, munkahelyeket teremtve, gazdaságélénkítő hatást eredményezhet.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.