Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a helyi cukrászdák és vendéglátóhelyek számára a gazdasági élénkülés időszakát jelenti - közölte a Balatoni Turizmus Szövetség.
Idén ismét kapható például a Balaton fagyija verseny tavalyi nyertes íze - a Balatoni mámor nevű diós-fügés fagylalt -, amelyből tavaly több mint húszezer gombócot adtak el. A tavalyi verseny nyertese Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád kávéház cukrásza, aki emellett kardamomos szilvasorbet-val, túrófagyival és meggyöntetes joghurtfagylalttal készül a szezonra. Szerinte a fagylaltszezon nem csak a fagylaltkedvelőknek nyújt örömet, hanem a Balaton régió gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.
A közleményben idézték a szervezet elnökét, Fekete Tamást, aki elmondta, a múlt évi versenyen induló egyes cukrászdák forgalma átlagosan 15 százalékkal nőtt. Kiemelte, a Balaton fagyija verseny nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy igazi turisztikai attrakció, amely a Balaton régió gazdasági életére is pozitív hatást gyakorol.
Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a régióban megrendezett, magas színvonalú kulináris fesztiválok, versenyek jelentősen hozzájárultak a turisztikai eredményekhez. Tájékoztatása szerint a Balaton 2024-ben 3,2 millió vendéget fogadott, ami 6,7 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. A látogatók 75 százaléka belföldről, 25 százaléka pedig külföldről érkezett.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.