Uniós forrásokból fejlesztik a természetvédelmi őrszolgálatot.
A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelyben a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága - közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár Szennán a projektnyitó rendezvényen.
A természetvédelmi őrszolgálat hazai története több mint száz évre nyúlik vissza. Az első fizetett természetvédelmi őr, idősebb Gulyás József a Kis-Balatonon kezdte meg munkáját a nagykócsag-állomány megmentése érdekében. A mostani, modern őrszolgálat pedig 1973-ban alakult meg az elsőként létrejött Hortobágyi Nemzeti Parkban. Azóta a természetvédelmi őrszolgálat országos hálózattá fejlődött, feladatai pedig folyamatosan bővültek. Jelenleg 240 természetvédelmi őr gondoskodik országszerte 849 ezer hektár védett, 2 millió hektár Natura 2000 terület és 38 ezer nyilvántartott régészeti lelőhely őrzéséről - mondta el beszédében az államtitkár a tárca közleménye szerint. Rámutattak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának jelenlegi, 28 fős létszáma jelentős kihívást jelent az egy emberre jutó feladatmennyiség tekintetében.
A most induló, "Természetvédelmi őrszolgálat komplex fejlesztése" elnevezésű projekt kiemelt célja, hogy az őrszolgálat korszerű infrastruktúrával és modern eszközparkkal láthassa el feladatait. Rácz András megjegyezte, a beruházásban két kiemelt jelentőségű helyszínen, a Somogy-Tolnai Tájegységben, Szennán és Kölkeden valósul meg irodai bázis létrehozása, illetve korszerűsítése. Szennán egy új őrszolgálati iroda létesül, amelynek feladata a Zselici Tájvédelmi Körzet, a Csombárdi-rét természetvédelmi terület, a Zselic különleges madárvédelmi terület, valamint az Észak-Zselici erdőségek különleges természetmegőrzési terület természetvédelmi felügyelete és kezelése lesz.
Kölkeden az irodabővítési projekt a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci és béda-karapancsai részeit, valamint a Gemenc, Béda-Karapancsa, a Töttösi-erdő és a Székelyszabari erdő Natura 2000 területeit szolgálja majd ki. Az átalakítások eredményeként jelentősen javulnak a természetvédelmi őrök munkakörülményei, hatékonyabbá válik az adminisztráció, gördülékenyebbé az ügyfélfogadás, valamint korszerűbbé és biztonságosabbá az eszközök tárolása - fejtette ki az államtitkár. A projektben beszerzésre kerül többek között 1 pick-up, 9 könnyű terepjáró, 2 utánfutó, túrakajak, gumicsónak, munkahajó, továbbá korszerű monitoring- és informatikai eszközök is: fényképezőgépek, laptopok, drón, hőkamera, vadkamerák, talajvíz- és vízszintfigyelők, valamint digitális erdészeti mérőeszközök.
A természetvédelmi őrök tevékenysége jóval túlmutat az őrzési és rendészeti feladatokon. Mindennapi munkájuk során aktívan részt vesznek a védett területek állapotának felmérésében, adatgyűjtésben, pályázatok kidolgozásában, valamint a gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartásban, szaktanácsadási tevékenységben. Elkötelezetten lépnek fel az illegális hulladéklerakás, orvhalászat és az orvvadászat ellen, miközben gondoskodnak a védett növény- és állatfajok, valamint a régészeti lelőhelyek megóvásáról is. A fejlesztéseknek köszönhetően a természetvédelmi őrök gyakrabban és gyorsabban tudnak majd kijutni a védett területekre, hatékonyabbá válik a monitoring, az adatgyűjtés és a helyi közösségekkel való együttműködés - zárta beszédét Rácz András az AM közleménye szerint.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.