A bajnokságban és a Magyar Kupában is elődöntős Békéscsaba női röplabdacsapata a szezon végéig szerződtette egykori kaposvári a válogatott Kump Alízt.
A 22 éves center leigazolását szerdán honlapján jelentette be a viharsarki együttes, amely a versenykiírás úgynevezett "medical joker" szabályát használta ki: mivel Kiss Emesét súlyos sérülés miatt egész idényre elveszítette, így volt lehetősége az átigazolási határidő január 31-i lezárása után újabb játékost szerződtetni.
A 2023/24-es szezonban Békéscsabán szereplő Kump a mostani idényben az olasz Bartoccini-Mc Restauri Perugia játékosa volt, de együttese számára már véget ért a szezon, mivel kiesett az élvonalból. A gödöllői nevelésű, 31-szeres válogatott center korábban a Vasas Óbuda, a Kaposvár és a Fatum Nyíregyháza röplabdázója is volt. A Békéscsaba a TippmixPro Extraliga csütörtökön kezdődő elődöntőjében a címvédő Vasas Óbudával találkozik, míg a MOL Magyar Kupa négyes döntőjének első elődöntőjében a Kaposvár vagy a Vasas SC lesz az ellenfele március 20-án a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.