Kétszer annyi vonat közlekedik a Balatonhoz június 20-án induló nyári főszezonban mint eddig, az ülőhelyek száma pedig megháromszorozódik a nyári csúcsforgalomban - tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
A nyári menetrenddel nemcsak több járatot indítanak, hanem egy átgondolt, hónapok munkájával előkészített rendszert állítanak szolgálatba annak érdekében, hogy minél többen választhassák a közösségi közlekedést a nyári utazásaik során is - írták. A tájékoztatás szerint sűrűbben járnak majd a Balatonhoz és a tó környékén az autóbuszok is, de a főszerepet idén is a FLIRT és KISS motorvonatok játszák majd a balatoni közlekedésben. A Tópart expressz, a Katica InterRégió, valamint a Dunakanyarból Fonyódra közlekedő Jégmadár expresszvonat is korszerű, alacsonypadlós, klimatizált motorvonatokkal közlekedik, de Kelet-Magyarországról is indulnak motorvonatok a Balatonhoz. Ezek a járművek kényelmesek akadálymentesen használhatók, sűrűn közlekednek, így a legmegbízhatóbb módon juttatják célba az utasokat. A tó körül idén is közlekednek a népszerű éjszakai bagolyvonatok - tudatták. Hozzátették, hogy dolgoznak a legkorszerűbb mozdonyaik is: a Vectron-flotta a Balaton InterCity-n, a Traxxok a KékHullámokon vágnak neki a nyárnak.
A vonatok túlnyomó részére a balatoni első állomásig kötelező a helyjegy váltása. Ez segít elkerülni a zsúfoltságot, és garantált ülőhelyet biztosít az utasoknak. A vezérigazgató tájékoztatása szerint, a nyári szezonban a megelőzésre és a gyors beavatkozásra is kiemelt figyelmet fordítanak. "Számos helyszínen tartalék mozdonyok állnak szolgálatba, forgalomirányító kollégáink pedig fokozott figyelemmel követik a Balaton környéki vonatok közlekedését.
Szükség esetén klimatizált, nagyrészt alacsonypadlós tartalék autóbuszok is azonnal mozgósíthatók, ha valahol operatív vonatpótlás válik szükségessé" - közölte. Hozzáfűzte: minden vonaton biztosított a kerékpárszállítás, ugyanakkor eltérő kapacitással. A menetrendi keresőkben piktogramok jelzik, mely járatokat ajánlják a kerékpáros utasoknak, a legnagyobb kerékpár-kapacitású vonatokon pedig diákmunkások segítik a bringák fel- és lerakodását. Több InterCity-n idén is elérhető az Utasellátó szolgáltatás: a Balaton IC-kben étkezőkocsi, a Kék Hullám vonatokban pedig bisztrókocsi közlekedik.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.