2020.03.03
A hotelt az újonnan épülő kikötő szomszédságában hozzák létre; napelemekkel, kül- és beltéri élménymedencével, 80 darab erkélyes szobával jön létre.
2020.03.02
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) február 27-én közös rendezvényen ismertetette az időskori munkavállalásban rejlő szerteágazó lehetőségeket a mikro-, kis- és középvállalkozások számára Kaposváron.
2020.02.29
A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság soron következő kisfilmje az irányjelzés használatának fontosságára hívja fel a figyelmet.
2020.02.28
Idén az elmúlt évekhez képest korábban, július 2-án, csütörtökön rajtol az 52. Kékszalag Nagydíj.
2020.02.27
A Magyarországon őshonos vidra nyerte el idén az év emlőse díjat, ami egyúttal a vizes élőhelyek védelmének fontosságára is ráirányítja a figyelmet.
2020.02.27
Jelentős mennyiségű kábítószert és ahhoz szükséges alapanyagot foglaltak le, több tucatnyi gyanúsítottat hallgattak ki, valamint több száz gépkocsit és embert ellenőriztek a rendőrök Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyében egy összehangolt kábítószer-ellenes akció során - közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön.
2020.02.26
A Városháza falánál elhelyezett emléktáblánál emlékeztek a kommunizmus áldozataira február 25-én Kaposváron.
2020.02.26
A Somogyi Vadászhölgyek Klubja 10 éves létrejöttét ünnepelték február 25-én Kaposváron.
2020.02.22
Alig egy hét maradt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjának befizetésére - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2020.02.21
A következő hetekben megkezdik az egyeztetéseket a 44 Balaton-parti településsel külön-külön az új vízparti tervekről - mondta Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára pénteken Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén.
2020.02.20
Mesetér-látványtárral és kenyérsütő színnel gazdagodott a Szennai Skanzen, a csütörtökön átadott, mintegy 60 millió forintos beruházás több látogató fogadását teszi lehetővé a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő létesítményben.
2020.02.20
A védelmi bizottságok évi első rendes ülésükön módosították a Szervezeti és Működési Szabályzatukat, majd a helyi védelmi bizottság elnökei beszámoltak az elmúlt időszak védelmi igazgatási tevékenységéről.
2020.02.19
Gázolajat öntött Zamárdi egyik parkjában több tucat fa tövébe egy ismeretlen, a település polgármestere környezetkárosítás miatt szerdán feljelentést tett.
2020.02.19
Az enyhe februárnak köszönhetően az országban többfelé előbújtak az első koratavaszi növények. A Mecsekben már szépen virít az illatos hunyor, itt-ott sárgállik a szártalan kankalin, néhol már tömeges a hóvirág, és helyenként előbújt már a nemes májvirág is.
2020.02.18
Nyolc beosztott tűzoltóval gyarapodott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya. A nemrégiben esküt tett tűzoltókat a megyei katasztrófavédelmi igazgató és a szakmai igazgatóhelyettes köszöntötte hétfőn délelőtt az igazgatóság tanácstermében.
2020.03.02
Képzeljünk el egy fordított irányú kötélhúzást, majd helyezzük el a versenyzőket egy medencében ringatózó sárkányhajóba. Az eredmény fergeteges hangulat, villámgyors evezőcsapások, összehangolt csapatmunka és küzdelem az I. medencés sárkányhajó-verseny győztese címért.
2020.03.01
Február 17-én reggel fényárban úszó tornaterem fogadta a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola diákjait. Új, korszerű led világítást szereltek fel, amellyel homogén szórt fényt lehet előállítani.
2020.02.28
Folytatódik az idén a strandfejlesztési program, amelynek keretében közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással országszerte 86 strand újulhat meg - közölte Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese pénteken Balatonfüreden, az Eszterházy strandon sajtótájékoztatón.
2020.02.28
Többfelé viharos szél, zivatar, néhol havazás miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre.
2020.02.27
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs döntésének megfelelően az EMMI körlevélben is felhívta a köznevelési intézmények figyelmét arra, hogy a gyermekek és pedagógusok egészségének védelme érdekében a közeljövőben ne szervezzenek iskolai kirándulásokat a koronavírussal fertőzött területekre, különösképp a most gócpontnak számító Észak-Olaszországba. A tárca kérte az iskolákat, hogy a legfontosabb tudnivalókról a szülőket is értesítsék.
2020.02.26
Zalai és részben Somogy megyei betegek ellátására alakítottak ki sclerosis multiplex (SM) centrumot a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban.
2020.02.26
Idén is megrendezik a barlangok hónapját márciusban, a kampány ideje alatt kedvezményes jegyárakkal, különleges programokkal várják az érdeklődőket a nemzeti parkok - mondta el Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a Baranya megyei Abaligeten a programsorozat szerdai megnyitóján.
2020.02.23
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) Siófok Várossal – mint társszervezővel– idén már ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A szervezők 2020. június 6-án és 7-én várják a települési csapatokat, a szurkolókat és érdeklődőket Siófokra, a Balaton nyári fővárosába.
2020.02.21
2020. január 22-én módosult az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014 (XII.5.) BM rendelet szabadtéri tűzgyújtásra és az irányított égetésre vonatkozó szabályai.
2020.02.21
A katolikus iskolák javára gyűjtenek vasárnap országszerte az egyház templomaiban - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata pénteken az MTI-t.
2020.02.20
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) közös rendezvénysorozaton ismerteti a mikro-, kis- és középvállalkozások számára az időskori munkavállalásban rejlő szerteágazó lehetőségeket 2020. február 27-én az Együd Árpád Kulturális Központban Kaposváron.
2020.02.20
Rekordszámú étteremmel és a korábbi években megszokottnál hosszabb ideig, tíz napon át várja a vendégeket márciusban a tavaszi Országos Étterem Hét, amelyre szerdától lehet asztalt foglalni.
2020.02.19
Balatonaliga ismert üdülőkomplexuma az évek során meglehetősen leromlott állapotba került, most elindultak a felújítási munkálatok.
2020.02.18
A Somogy Megyei Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a főkapitányság éves beszámolóját.
2020.02.18
A Generon szélesebb körű terjesztéséhez egy új divíziót hozott létre a Terrán, melynek vezetője forradalmi változást vár a terméktől.