2024.10.15, Kedd
Kiemelkedő a turizmus januári növekedése
Pexels - illusztráció

Kiemelkedő a turizmus januári növekedése

MTI

2018.03.20. 16:12

A tavalyi rekordév után januárban sem lassult a magyar turizmus növekedése, a szállodákban a belföldi vendégéjszakák száma emelkedett a legdinamikusabban - így értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb statisztikai adatokat az MTI-nek kedden. A szállodaszövetség szerint is kiemelkedőnek számít az előszezoni vendégforgalom kétszámjegyű emelkedése.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden azt közölte, januárban 10,4 százalékkal nőtt az idegenforgalom, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Guller Zoltán kiemelte: Budapesten több mint 25 százalékkal emelkedett a belföldi turisták száma, és a Balatonnál is 22 százalék feletti növekedést mértek. Ez utóbbi azért is fontos, mert céljaik között szerepelt, hogy a hazai és a külföldi vendégek is felismerjék, a Balaton nem csak július-augusztusban nyújt élményeket, hanem télen is. A januári bővülés minden tekintetben meglepetést hozott, erre nem számítottak.

"Magyarország biztonságos ország, és a biztonságos országoknak van a turizmus-vendéglátásban jövőjük" - húzta alá Guller Zoltán.

Az adatokat a 2010-es számokkal összevetve elmondható, hogy az összes vendégéjszakaszám 88,0 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma 73,3 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 104,3 százalékkal emelkedett 2018 első hónapjában 2010 januárjához képest - ismertette.

Kitért arra, a magyar turizmus 2010-óta bővül, a vendégek száma, a vendégéjszakák száma, és a szálláshelyek árbevétele egyaránt emelkedik. Tavaly minden idők legjobb turisztikai szezonját zárta az ágazat, 12 millió turista 30 millió vendégéjszakát töltött el az országban.

Az is látszik, hogy a nyugat-európai turisták újra felfedezik Magyarországot: januárban 10 százalék feletti volt a német turisták számának növekedése, és 30 százalékkal nőtt a franciáké - fejtette ki.

Guller Zoltán szerint 2018-as év újabb rekordot fog hozni az ágazatban, az eddigi adatok alapján a 10 százalékos növekedést elérhetőnek nevezte. A bővülést segíti az idei 10 hosszú hétvége, és a keresetek emelkedése is - tette hozzá.

Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke is kiemelkedőnek nevezte a januári előszezonban elért eredményeket. A téli hónapok a magyarországi szállodákban a legnehezebben értékesíthető hónapoknak számítanak - jelezte, hozzátéve: a belföldi vendégéjszakák számának emelkedése különösen örvendetes. A szakma most a húsvéti ünnepekre készül, a szállodák országszerte erős forgalomra számíthatnak az előfoglalások alapján. A magyaroknak a tavasz közeledtével megjött az utazási kedve, a hosszú hétvégék pedig további forgalomnövekedést hoznak a szálláshelyeken - mondta Könnyid László.

GazdaságturizmusBalatonidegenforgalomszállodavendégéjszakavendégMTÜturista