2024.04.18, Csütörtök
Vegyes képet mutat a Balaton környéki ingatlanpiac

Vegyes képet mutat a Balaton környéki ingatlanpiac

MTI

2020.04.30. 20:00

A Balaton déli partján található nyaralók iránt jelentősen esett az érdeklődés az idén tavasszal az előző évekhez képest, a járványhelyzetben a befektetők láthatóan kivárnak, a tó nyugati és északi részén, Keszthely és Tapolca vonzáskörzetében ugyanakkor nem történt változás a keresleti oldalon - közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.

Hirdetés

A déli part kiemelt településein (Siófokon, Zamárdin, Fonyódon, Balatonlellén vagy Balatonszemesen) található beruházói projektek nagy százaléka a belföldi turizmusra épít, azonban a járvány következtében a piac befagyott, márciusban a nyaralók iránti érdeklődés az előző évekhez mérten körülbelül 80 százalékkal csökkent.

A közleményben Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója elmondta, hogy az utóbbi években a fejlesztői igény jóval nagyobb volt, mint amit a hazai építőipar elő tudott volna állítani, a beruházókat ugyanis motiválta, hogy a lakások többségét el lehetett adni. A válság azonban visszaszoríthatja a vevői érdeklődéseket, ez pedig a fejlesztésekre is visszahat.

Hozzáfűzte: elképzelhető, hogy bizonyos piacokon árcsökkenés lesz, de jelentős árváltozásra valószínűleg nem kell számítani, hiszen a déli parton és környékén az elmúlt években a nagyberuházók több évig tartó minőségi fejlesztésekbe fektettek, amelyek magas előállítási költségekkel jártak.

A déli parttal ellentétben a Balaton nyugati és északi részén nincs változás a keresleti oldalon. Keszthelyen a nyaralókat, Tapolcán a kisebb értékű építési telkeket továbbra is keresik, ami a közlemény szerint azzal magyarázható, hogy ezeken a településeken általában nem befektetési szándékkal vásárolnak lakóingatlanokat, ebből következően itt nincs jele annak, hogy a járvánnyal visszaesne a vásárlói kedv.

Tóth Tibor, a keszthelyi OTP Ingatlanpont irodavezetője a közleményben kifejtette, közvetlenül a Balaton-parton magasak az árak, emiatt a vásárlók inkább az agglomerációt választják, a parttól 4-15 kilométer távolságban keresnek olcsóbb lakóingatlanokat. A siófoki oldal hátránya, hogy kisebb agglomerációval rendelkezik, ezért is jelentősebb a partszakaszok közötti különbség - vélekedett az irodavezető.

GazdaságBalatonnyaraló