2024.03.29, Péntek

80 kilométernyi utat újítanak fel két dél-magyarországi megyében

mti, magyarepitok.hu

2018.05.14. 17:16

2018-ban Békésben 55 kilométeren kezdi meg a munkálatokat a Duna Aszfalt, a Hódút és a Swietelsky, Somogyban pedig a Strabag és a Soltút is dolgozik az útrekonstrukción.

Hirdetés

Tovább folytatódik a Magyar Közút Nzt. 526 kilométeres uniós támogatással zajló útfelújítási programja – tájékoztatott az állami vállalat békési és somogyi megyei igazgatója pénteken. Az elmúlt héten a nógrádi, a tolnai és a baranyai útkarbantartási és átépítési projektekről is átfogó tájékoztatást az útfenntartó.

 

Békés megyében már 14 út rekonstrukcióján dolgoznak

Békésben EU -s támogatással mintegy 25 kilométernyi út újul meg 13 útszakaszon, 3,54 milliárd forinos kerettel. Emellett hazai forrásból összesen közel 30 kilométernyi út rekonstrukcióját végzik el 13 szakaszon, 3,4 milliárd forintos költségvetéssel.

14 helyszínen már át is vették a munkaterületet a kivitelezők. A megyei munkálatokat elvégző Duna Aszfalt Kft., a Hódút Kft. (a két vállalat konzorciumban dolgozik), illetve a Swietelsky Magyarország Kft. uniós támogatással egyebek mellett felújítják

  • a Szeghalom-Vésztő,
  • a Kétegyháza-Medgyesegyháza,
  • a Battonya-Mezőhegyes,
  • a Nagygyanté-Sarkadkeresztúr utak egy-egy szakaszát,
  •  illetve a helyben dinnyés útként ismert 4429-est is.

Ezzel együtt Sarkad belterületén új körforgalmat alakítanak ki. Ez utóbbi projekt kivételével mindegyik fejlesztés befejeződik őszre – tájékoztatott Virág Mihály, a Magyar Közút Békés megyéért felelős vezetője. Hozzátette: hazai forrásból idén 13 útszakasz újul meg, melyek közül hét helyen indult el eddig a munka: a 44-es út gyulai elkerülőjénél, valamint a csanádapácai, muronyi, örménykúti, kétsopronyi és a békésszentandrási négy- és ötszámjegyű utakon.

Békésben a Magyar Közút saját eszközökkel is dolgozik közlekedési infrastruktúra javításán: Dévaványa és Kőrösladány között 8 kilométernyi utat, illetve Csabacsúd főutcájának 1,5 kilométerét saját erőforrásból végzi el a társaság.

 

Ősszel már gyorsabban közlekedhetnek a somogyiak is

A somogyi munkálatokról Németh Zsolt megyei igazgató számolt be. A dél-dunántúli térségben a Berzence-Csurgó-Iharosberény összekötő út két, összesen 11 kilométeres szakaszán a STRABAG Általános Építő Kft. és a Strabag Építő Kft. konzorciuma, valamint a Soltút Kft. vézik el a munkát összesen 1,47 milliárd forintból augusztus 22-ig. A 6403-as út Siójut-Ságvár között futó részén pedig két 3-3 kilométeres szakaszon szeptember végéig, illetve november elejéig készül el a rekonstrukció összesen mintegy 1,2 milliárd forintból.

StrabagútfelújításSwietelsky Magyarország Kft.Duna Aszfalt Kft.Helyi hírekSoltút Kft.Hódút Kft.