A 2021-22-es évek fejlesztési prioritása 2 új komp és 2 új katamarán beszerzése.
A koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés miatt 6 százalékos árbevétel-csökkenésre számít a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), amely 2021-re az utasok kényelmét szolgáló fejlesztéseket, hajóbeszerzéseket tervez, miközben a menetrendi hajózás árai nem változnak - közölte Veigl Gábor, a társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
A december közepén kinevezett új vezérigazgató tájékoztatása szerint a Bahart személyhajóin idén 25 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző évhez képest. A Szántód és Tihany között közlekedő kompon 8 százalékkal kevesebb utas, és 7 százalékkal kevesebb gépkocsi kelt át, de 25 százalékkal nőtt a kerékpárok száma. A menetrendszerinti hajókon a forgalom évek óta stagnál, a kompoké 2016 óta 30 százalékkal emelkedett.
A 2019-ben 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel meghatározó állami tulajdonba került hajózási társaság a cég reorganizációjáról és profiltisztásáról döntött tavasszal. Ennek jegyében az alaptevékenységeit (személyhajózás, kompközlekedés, vízépítés, kikötő-üzemeltetés) nem szolgáló ingatlanoktól, vagyonelemektől megválnak, a cég szervezetét az alapfeladatokra optimalizálják - mondta Veigl Gábor.
2020-ban négy ingatlant (a csopaki közforgalmú kikötőt, a boglári kempinget, a siófoki Dísz teret és szolgálati ingatlant) értékesített a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. online felületén meghirdetett nyilvános liciteken. Mivel a cég vitorláskikötő-üzemeltetésre meghirdetett pályázata eredménytelenül zárult, ezt változatlan feltételek mellett újra meghirdetik. Jövőre folytatódik a forgalomból kivont, korszerűtlen hajók értékesítése is.
A társaságnak több évtizedes lemaradást kell behoznia, ami 20-30 milliárd forintnyi forrást igényelne. Az első nagyobb lépésekre most lehetőség nyílik a 6,6 milliárd forintos állami tőkeemelésből, az eladásokból várhatóan befolyó 3-4 milliárd forintos bevételből, valamint a fejlesztésekre fordítható, évi 400 millió forint körül alakuló értékcsökkenésből - fogalmazott a cégvezető.
Hangsúlyozta, az ingatlanok eladásából befolyó összegeket a hajózási infrastruktúra fejlesztésére fordítják. A 2021-22-es évek fejlesztési prioritása 2 új komp és 2 új katamarán beszerzése, illetve legyártatása, az utasok kényelmét szolgáló informatikai fejlesztés. Megkezdődik olyan középtávú kiemelt beruházások előkészítése, tervezése is, mint a révkikötők, a telephely-, személyhajó kikötők fejlesztése, és további hajók beszerzése.
A vezérigazgató a 2021-es év további kiemelt feladatai között említette a reorganizáció végrehajtását, a pandémiahelyzet kezelését, és a balatoni hajózás 175. évfordulójának méltó megünneplését.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.