2024.04.18, Csütörtök
Márciustól új menetrend szerint járnak a buszok Kaposváron
illusztráció - volanbusz.hu

Márciustól új menetrend szerint járnak a buszok Kaposváron

kaposvar.hu

2021.02.28. 10:00

Utasbarátabb, ütemezettebb és áttekinthetőbb lesz ezentúl a tömegközlekedés a somogyi megyeszékhelyen.

Hirdetés

Néhány esztendeje az országban egyedülálló módon lecseréltük teljes buszflottánkat, majd megépítettük az egyik legmodernebb busztelephelyet. Tavaly átadtuk az új közlekedési központot, most pedig a szolgáltatásunkat is megújítjuk – így mutatta be az új kaposvári buszmenetrendet a közlekedési cég igazgatója – olvasható a kaposvar.hu oldal hírei között.

Turnai Károly úgy fogalmazott: utasbarátabb, ütemezettebb, áttekinthetőbb lesz ezentúl a tömegközlekedés, amely naponta mintegy 30 ezer utast szolgál ki.

A március 1-től életbe lépő változtatások során a legfontosabb szempont az volt, hogy a munkába és iskolába, valamint az onnan haza igyekvőket teljes mértékben kiszolgáljuk, és ugyancsak könnyebben lehessen eljutni a boltokba, a bevásárlóközpontokba és az egészségügyi intézményekbe – tette hozzá a vezérigazgató.

A helyi autóbuszállomáson keresztül átmenő, összekapcsolt járatoknak köszönhetően pedig kevesebbszer kell majd átszállniuk az utasoknak. A tervezés során nemcsak közlekedési szakértők véleményét kérték ki, hanem olyanokét is, akik a legjobban ismerik a helyi viszonyokat: így a buszsofőrökét, az utasokét és a civil szervezetekét is.

Zanotta Ilona, a Kaposszentjakabi Nyugdíjas Egyesület vezetőségi tagja szerint az idősebb korosztályt sokban segíti majd, hogy több vonal érinti a kórházat, és több járat megy majd a városi fürdőhöz, így a gyógykezeléseket is rugalmasabban lehet majd tervezni. Az ÖkoVár – Kaposvári Környezetvédelmi Egyesület önkéntese, Burucz Julianna úgy fogalmazott: zöldszervezetként abban bíznak, hogy az új, átgondolt vonalhálózatot és az ütemezettebb menetrendet látva többen választják majd a tömegközlekedést.

A változásokról a cég nemcsak a szokásos menetrendi füzetéből tájékozódhatnak az utasok, az elérhető a www.kaposbusz.hu oldalon. Emellett hétfőtől az adott járaton is lesz egy kis szóróanyag a rendszeresen azon a buszon utazóknak, valamint több helyen – buszokon, megállóknál, végállomáson – is találnak olyan QR kódot, amelyet okostelefonjukkal beolvasva információt kapnak.

Helyi hírekKaposvárközlekedés