Kis visszaesés a vendégéjszakák számában az első öt hónapot tekintve.
Sokkal, kevéssel kevesebb a vendég a Balatonnál, vagy nem is kevesebb? 2023 nyarára eljutottunk oda: tisztelet a kivételnek, de zömmel politikai szimpátia mentén harsogják főcímeiket a különböző írott és elektronikus médiumok, az egyik oldal szerint drámai a visszaesés, a másik szerint dübörög a Balaton - írja a siófok.hu.
A balatoni szállodák 20, 30, de akár 40 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be az előszezonban, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a balatoni régió 3, illetve 4 csillagos szállodáiban 24 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma 2022 hasonló időszakához mérten.
Berobbant viszont a szezon július második hétvégéjére – erről a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) tett közzé adatokat ugyancsak az UNTAK számai alapján. Ezen a kánikulai hétvégén 7 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma az első, esős hétvégéhez képest a Balaton partján. A mobilcella adatok szerint pedig 12 százalékkal több egynapos látogató fordult meg a Balatonnál az egy héttel korábbi adatokhoz képest.
A legnépszerűbb úti cél 26 ezer vendégéjszakával Siófok volt, amit közel 20 ezer eltöltött éjszakával Balatonfüred követett. A Szállás.hu internetes szállásközvetítő portál foglalásai alapján is Siófok a legkedveltebb belföldi úti cél ezen a nyáron is.
S hogy mit mutatnak a siófoki számok? A városi adóhivatalba egyelőre az első öt hónap vendégforgalmi adatai futottak be, ezek alapján januárban és februárban nőtt a Siófokon eltöltött vendégéjszakák száma, azután márciusban, áprilisban és májusban is csökkent az előző évi adatokhoz képest. Az első öt hónapban a tavalyi 140 ezerről 135 ezerre csökkent a vendégéjszakaszám. Persze, idén is a három nyári hónap lesz majd a meghatározó, de dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester szerint „az már látszik, hogy életszínvonal folyamatos esése okán egyre szűkül az a réteg Magyarországon, amelyik megengedhet magának akár csak pár napot is eltölteni a Balaton partján magánszálláshelyen, vagy szállodában.”
Lombár Gábor balatonfenyvesi polgármester, a Balatoni Szövetség elnöke szerint a magánszálláshelyek iránt nőtt meg az érdeklődés a szállodák rovására. Ha valóban így van, Siófok abból is jól jöhet ki a nyár végére, hiszen itt van a legtöbb „Zimmer Feri” a balatoni települések közül és emlékezetes, hogy a Covid kitörése utáni évben, 2020-ban Siófokon a magánszálláshelyek vendégforgalomban (akkor először) le is körözték a szállodákat, panziókat és kempingeket.
Akadnak olyan vélekedések is, hogy azért a balatoni forgalom-visszaesés, mert sokan a déltengereket választják idén a magyar tenger helyett.
Megjegyzés: meglehet, valóban többen választják ezen a nyáron a déli tengerpartokat, mint az előző években és ennek vesztese lehet a Balaton, de ha így is van, akkor elsősorban azért, mert nincsenek tömegek, akik pótolják a Balaton helyett a tengerpartot választókat. A lakosság egy jelentős rétege ugyanis nem engedhet meg magának balatoni nyaralást, egyetlen hétvégényit sem. Nyílik az olló: nő a távolság az Adriára és még délebbre utazók, valamint az otthonukban maradók lehetőségeit tekintve is a két réteg között…
Ha a vendégéjszakákban nem is volt növekedés, annál inkább a parkolóbevételben az év első felében – tudta meg a Siófoki Hírek a polgármestertől. A képviselő-testület (elsősorban az állami elvonások kompenzálásául) módosított a díjtételeken és növelte is fizetőparkolók számát, ennek is az eredményeképpen míg tavaly 85, most 101 millió forintot hoztak a városnak a parkolóautomaták az első félévben. Lengyel Róbert megjegyezte: a többletbevételre azért is nagy szükség van, mert már tudható például, hogy jövőre az idei 600 millió forint helyett 30 százalékkal több szolidaritási adót kell befizetnie Siófoknak az állami kasszába; ez a nagy adóerejű, tehát jelentős helyiadó-bevétellel bíró települések fizetendője a kistelepülések fejlesztésére.
A város pénzügyi helyzete egyébként továbbra is stabil – tudatta ennek kapcsán a siófoki polgármester. „Minden beszállítónk és a közületi számláink a hivatal és az intézményeink tekintetében egyaránt kifizetve, tartozásunk továbbra sincs – hangsúlyozta Lengyel Róbert. – 400 millió forint feletti a költségvetési tartalékunk, a lekötéseinkből pedig a 2023-as esztendőben ez idáig nagyságrendileg 250 millió forintnyi kamatbevételünk keletkezett, ami tulajdonképpen „talált pénz”. Továbbra is fokozott odafigyelést kértem és várok el a kiadásainkat és a bevételeink beszedését illetően egyaránt. Minden városi fejlesztés csak akkor indulhat, ha a pénzügyi vezetőnk a fedezetet is egyértelműen biztosítottnak látja rá.”
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.