A Fino Kaposvár hazai pályán 3-0-ra kikapott az osztrák Innsbrucktól a férfi röplabda Bajnokok Ligája selejtező első fordulójának első mérkőzésén, szerdán.
A visszavágó jövő szerdán 18 órakor lesz Innsbruckban.
A továbbjutóra montenegrói vagy horvát rivális vár a következő fordulóban, a húszcsapatos főtáblára kerüléshez három párharcot kell sikerrel venni.
Eredmény:
Fino Kaposvár-Hypo Tirol Innsbruck (osztrák) 0-3 (-15, -16, -24)
a legeredményesebb játékosok: Kalmár 12, illetve Kupka 18, Kronthaler 15
A tavaly is a selejtezőben próbálkozó kaposváriakra több szempontból sem várt könnyű feladat a kvalifikáció nyitányán, ugyanis amellett, hogy Slobodan Prakljacic vezetőedző együttesében voltak hiányzók, a rutinos európai kupaszereplőnek számító rivális nyolc idegenlégóssal érkezett a somogyi megyeszékhelyre.
A találkozó első szettje az előzetes erőviszonyoknak megfelelően osztrák fölényt hozott: a vendégek alapjátéka is stabilabb volt, mint a kaposváriaké, de az igazán jelentős különbséget a blokkok száma jelentette, ebben hattal volt jobb az ellenfél. A brazil center Pedro Frances egymaga ötször sáncolta a hazaiakat.
A második játszmában egy ideig jobban tudta tartani a lépést a tiroliakkal a somogyi együttes, amely a nyitásoknál sok kockázatot vállalt. Az osztrákok a felvonás második felében aztán ismét tekintélyes előnyt alakítottak ki.
A harmadik etap hozta a legszorosabb csatát, mert az Innsbruck játékosai a korábbinál többet rontottak, amit a hazaiak remekül kihasználtak, s 16-16-nál eltüntették korábbi négypontos lemaradásukat. A közvetlen hajrá is egyenlő állásról indult, de a Kaposvár hiába egyenlített 20-23-ról még egyszer, a remekül játszó, a mérkőzés legjobbjának is megválasztott lengyel Przemyslaw Kupka támadása, valamint a brazil Arthur Nath blokkja lezárta a 80 perces találkozót.
A somogyiaktól Kalmár Ákos 12 pontot szerzett, a túloldalon Kupka 18-ig jutott.
A párharc vesztese sem búcsúzik Európától, hanem a CEV Kupába kerül át, ahol a 64 között egy másik első fordulós BL-párharc vesztesével, az északmacedón VC Strumicával vagy a görög Olimpiakosszal találkozik október második és harmadik hetében.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.