A Magyar Kupa-győztes Kaposvár 3-0-ra legyőzte a vendég Kazincbarcikát a TippmixPro férfi röplabda Extraliga elődöntőjének első mérkőzésén.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második összecsapása vasárnap lesz a borsodi városban. A másik ágon a címvédő MÁV Előre és a Pénzügyőr csatázik a fináléért. Fino Kaposvár-Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (18, 20, 19).A két együttes a mostani idényben már hatodszor csapott össze egymással: a bajnokságban és a Challenge Kupa selejtezőjében mind a négy találkozón 3-0-s somogyi siker született, a Magyar Kupa januári elődöntőjében azonban a Vegyész ötszettes csatára késztette riválisát, ám végül akkor is alulmaradt.
Mostani csörtéjük első szettjében a Kaposvár hamar nagy előnyt épített ki, mivel játékosai sokkal precízebben röplabdáztak ellenfelüknél. Aggodalomra adhatott okot ugyanakkor Zoran Kedacic vezetőedző számára, hogy 17-10-es vezetésüknél bokasérülés miatt elveszítették orosz centerüket, Sztyepan Novoszelovot, aki rosszul fogott talajt. A helyére a decemberi, épp a barcikaiak elleni mérkőzésen elszenvedett mellizomsérülése után nemrég visszatérő argentin Franco Medina állt be.
A második etap első harmadában tartotta a lépést riválisával a Vegyész, de a hazaiak a csapatkapitány Magyar Bálint nyitósorozatával elhúztak, majd jó sáncmunkájuknak is köszönhetően végig vezetve megduplázták előnyüket. A harmadik játszmát egy 4-0-s szériával kezdte a Fino, amelynek játékosai továbbra is kiemelkedően és eredményesen blokkolták a barcikai támadásokat. A borsodiaktól szinte csak a magyar válogatott Péter Benedek tudott ekkor pontot szerezni, de erőfeszítései kevésnek bizonyultak: a hazaiak 75 perc alatt lezárták a mérkőzést, amelynek legeredményesebb játékosa a cseh Matej Smidl volt 15 ponttal.