2024.04.19, Péntek
Kezdődik a F.A.L.U. fesztivál Szilvásszentmártonban
FALU Fesztivál - Facebook

Kezdődik a F.A.L.U. fesztivál Szilvásszentmártonban

MTI

2018.07.10. 20:56

Több száz programot, azon belül koncerteket, színházi, irodalmi, zenei és táncelőadásokat kínál a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztivál, amely szerdán kezdődik a Somogy megyei Szilvásszentmártonban.

Hirdetés

A rendezvény honlapja szerint a magyarság kultúrájának sokszínűségét bemutató négynapos eseményen fellép a Kormorán, az Ismerős Arcok zenekar, a Leander Kills, a Budapest Bár, a Bohemian Betyars, Péter Szabó Szilvia, a Kiscsillag, valamint több helyi formáció is.

A határon inneni és túli magyarok között kulturális hidat építő fesztiválon lesznek író-olvasó találkozók, számos külhoni művész mutatkozik be a községben, a látogatóknak Erdélyi udvarban kínálják erdélyi kézművesek, termelők portékáit, a Táltos udvarban pedig a magyar mágikus népi hitvilág és hagyományokkal, a népi gyógyászattal, boszorkánysággal ismerkedhetnek az érdeklődők.

Lengyel Gábor (Fidesz-KDNP), a mintegy 220 lakosú zselici község polgármestere korábban az MTI-nek elmondta: a fesztivál kétéves előkészítő munka eredménye, amelyben a Kormorán tagjai, továbbá a község szülötte, Lőrincz L. László író, műfordító is segítette a szervezőket. A lebonyolítás költségeit európai uniós és hazai pályázati forrásokból, támogatásokból, továbbá saját bevételekből fedezik.

Mint fogalmazott, Szilvásszentmárton és környéke csendes, nyugodt, az itt élők haza- és vendégszeretőek, érdeklődnek a kultúra iránt, fontos számukra az identitásuk megőrzése, vagyis a helyszín kiválóan alkalmas egy ilyen fesztivál megtartására.

Hangsúlyozta, a F.A.L.U. egy űrt tölt be a somogyi fesztiválkínálatban, nem hasonlítható a Balaton-parti zenei vagy más városokban megrendezett művészeti, komolyzenei vagy borfesztiválokhoz.

Ha sikeres lesz és a környező települések lakói szeretnék, a Művészetek völgye mintájára a jövőben Patcára, Zselickisfaludra és Szennára is kiterjesztik, ahogy erre a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni elnevezés is utal - jegyezte meg.

Az eseményről bővebb információkat a www.falufesztival.hu honlapon és a Facebookon kaphatnak az érdeklődők.

KultúraSomogy megyeSzilvásszentmártonFALU fesztivál