2024.03.28, Csütörtök

Újabb kutatók mutatkoznak be a Kaposvári Egyetemen

ke.hu

2018.12.13. 14:00

A következő félévben is folytatódik az „Életutak a tudományban” elnevezésű programsorozat. Az elmúlt időszakban nyolc kutató mutatkozott be a Kaposvári Egyetem Doktorandusz Önkormányzata által szervezett eseményeken. Az egyik kiemelt cél, hogy felkeltsék a hallgatók figyelmét a tudományos pálya iránt.

Hirdetés

A témavezetői példája és tudományos diákköri konferencia élményei mind hozzájárultak ahhoz, hogy a kutatói pálya mellett kötelezze el magát – erről beszélt Dr. Csonka Arnold a Kaposvári Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola titkára az „Életutak a tudományban” elnevezésű program idei félévének záróeseményén.

Dr. Varga Dániel, a halbiológia tudományterület kutatója, a Guba Sándor Agrártudományi- és Természetmegőrzési Szakkollégium vezetője pedig hangsúlyozta: kiemelten fontosnak érzi a gazdasági jelentőséggel bíró, problémafeltáró és - megoldó kutatásokat.

Az idei félév programja Prof. Dr. Szávai Ferenc rektor és Prof. Dr. Kovács Melinda akadémikus, az Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola vezetőjének izgalmas előadásával indult. Emellett az érdeklődők közelebbről megismerhették Prof. Dr. Tossenberger János egyetemi tanár, rektorhelyettes, az Agrár-és Környezettudományi Kar dékánjának valamint Dr. Szigeti Orsolya egyetemi docens, a Gazdaságtudományi Kar dékánjának tudományos munkásságát is. Az „Életutak a tudományban” programsorozat vendége volt Dr. Berke Szilárd egyetemi docens, a Gazdaságtudományi Kar dékánhelyettese és Dr. Halas Veronika egyetemi docens, az Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola titkára is.

A szervező Doktorandusz Önkormányzat célja egyrészt az oktatók életpályájának, motivációinak megismerése, valamint az oktatói-hallgatói kapcsolatok ápolása, építése. Emellett kiemelten fontos a hallgatók ösztönzése, érdeklődésének felkeltése a tudományos pálya iránt. Mindezek mellett a rendezvény remek alkalmat biztosít a találkozásra és minőségi idő együttöltésére.  
Az idei félév tapasztalata szerint a doktoranduszok és a doktorjelöltek mellett a Kaposvári Egyetem oktatói és munkatársai is szép számmal jelentek meg programokon.

A rendezvénysorozat a következő félévben tovább folytatódik.

KultúraSomogy megyeKaposvári EgyetemkutatóÉletutak a tudományban