A teraszok és kerthelyiségek reggel öt óra és este fél tíz között lehetnek nyitva, a vendégeknek ott nem kell maszkot viselniük.
A védőoltásban már több mint 3,5 millióan részesültek, így szombattól hatályba léphetnek az új rendelkezések - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert hozzátette, hogy erről a belügyminiszter pénteken közigazgatási határozatot tesz közzé a Magyar Közlönyben.
A teraszok és kerthelyiségek reggel öt óra és este fél tíz között lehetnek nyitva, a vendégeknek ott nem kell maszkot viselniük, a vendéglátóhelyek belső területein viszont igen.
Az üzemeltető és alkalmazottai viszont az üzlet teljes területén kötelesek maszkot hordani - ismertette.
Hangsúlyozta: hatályban maradnak a maszkviselési kötelezettségre, a rendezvényekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre, felsőoktatási intézményekre vonatkozó védelmi intézkedések, valamint a kijárási tilalom.
A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek esti zárása után mindenkinek vissza kell érnie a kijárási tilalom kezdetéig a lakóhelyre, tartózkodási helyre, szálláshelyre - mondta.
A fejlesztések célja, hogy megszüntessék az elöregedett burkolatokból, a rossz állapotú vízelvezetésből és az elavult forgalomtechnikai elemekből adódó problémákat.