2024.05.10, Péntek

A Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya dr. Mátrai Márta, a Magyar Országgyűlés háznagya fővédnökségével az emlőrák elleni küzdelem jegyében immár ötödik alkalommal szervezte meg az „Összefogás az egészségért, küzdelem a mellrák ellen” országos megmozduláshoz csatlakozva „Kaposvári séta a mellrák ellen” programot.

A nők körében az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, Magyarországon minden tizenegyedik nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat. Évente több mint kétezer nő hal bele az emlőrákba, miközben az időben felfedezett esetek 80 százaléka gyógyítható.

 

 

Az október 24-én megrendezett programon dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte: Fontos, hogy minden nő tisztában legyen az emlőrák veszélyeivel, és azzal, hogy valóban időt kell szánniuk a rendszeres orvosi ellenőrzésre.

Dr. Mátrai Márta, a Magyar Országgyűlés háznagya a tavalyi évhez hasonlóan idén is vállalta a fővédnöki, Szita Károly polgármester úr a rendezvény védnöki címét.

 

 

Az eseményen részt vett Dér Tamás alpolgármester és dr. Fadgyas Erzsébet a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály főosztályvezetője is.

 

 

Az idei séta üzenete, hogy a társadalom figyelmét a betegség elkerülésére irányítsa, egyúttal tudatosítsa a szűrővizsgálatok jelentőségét, mellyel időben, gyógyítható stádiumban észlelhető az emlőrák.

 

AktuálisKaposvársétaszűrővizsgálatmellrákSomogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályadaganat