2024.10.09, Szerda

Megnyílt az Erdők hete országos rendezvénysorozat Kaposváron

www.turizmus.com

2017.10.02. 19:26

Ünnepélyes keretek között átadták a Sefag Zrt. Erdők Háza Látogatóközpontját.

 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: az erdők értéke felbecsülhetetlen, megóvásuk mellett fontos az is, hogy szépségét minél többen felismerjék.

A huszonegyedik alkalommal rendezett Erdők hetében állami- és magánerdészetek, erdei iskolák és oktatási intézmények a Közös kincsünk az erdő mottó jegyében október 2. és 8. között 100 helyszínen 200 programmal várják az érdeklődőket. A programsorozat az erdőket népszerűsíti, szemléletet formál és tájékoztat - közölte.

Hozzátette: ezért is fontos, hogy a minisztérium támogatásával megjelenhetett a Magyarország erdészeti tájai című szakkönyv két kötete.

Az agrárminiszter elmondta, a minősített erdészeti, erdei iskolahálózatba már mintegy 40 intézmény tartozik, amelyek évente mintegy 75 ezer gyermeket fogadnak. Fazekas Sándor közölte, az erdészeteknek szüksége van a társadalom és a politika támogatására, megbecsülésére.

Kifejtette, a zrt. 2013 és 2016 között 1,75 milliárd forintért valósított meg ökoturisztikai fejlesztéseket, újított fel például mozdonyt, hozott létre és szintén felújított kerékpárutat, vadászházat és kalanderdőt.

Barkóczi István, az állami tulajdonú zrt. vezérigazgatója elmondta, a vállalat 2010 óta 2 milliárd forint értékű közjóléti fejlesztést valósított meg hosszú ideje tartó stabil és nyereséges gazdálkodásának köszönhetően.Fenntartanak két arborétumot, hét parkerdőt, autóspihenőket, négy ökoturisztikai központot, erdei iskolát, csillagparkot, kisvasutat és most már az erdők házát is. A vezérigazgató közölte azt is, hogy a cég a programsorozat ideje alatt a Zselici Csillagparkban kerékpárutat, a Deseda tónál lombkorona-sétányt ad át, jövőre pedig a Desedai-parkerdőben és a Ropoly-völgyben tervez beruházásokat.

Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke elmondta, a minisztérium támogatásával készített közvéleménykutatásuk szerint a magyarok szívükön viselik az erdők sorsát, de keveset tudnak az erdőről. A megkérdezettek többsége úgy gondolja, hogy az erdőterület csökken, holott annak megduplázása az erdészek nagy sikere az elmúlt évszázadban. "Elgondolkodtató, hogy a válaszadók csupán a 15 százaléka megy ki az erdőbe évente legalább egyszer, ellenben 90 százalékuknak van véleménye az erdőről és az erdészekről" - mutatott rá.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere elmondta, a város és a Sefag összehangolja egyes fejlesztéseit, aminek jó példája lesz, hogy egy, a távhőellátáshoz kapcsolódó beruházás részeként tervezett melegvízkazánokat az erdészeti társaság látja majd el faaprítékkal, s az önkormányzat közös cég alapítására készül a vállalattal.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: a látogatóközpont kimozdíthatja a gyermekeket a számítógépek, a televízió elől, meghozhatja a kedvüket a kirándulásokhoz.
Ihárosi Péter, a Sefag közönségkapcsolati osztályvezetője az MTI-nek azt mondta, a társaság Bajcsy-Zsilinszky utcai központjának volt igazgatósági épületében 120 millió forintból kialakított erdők háza a talajtól a lombkoronáig interaktív módon mutatja be az erdő teljes élővilágát.

A félezer főállású alkalmazottat foglalkoztató Sefag 80 ezer hektáron végez erdő- és 103 ezer hektáron vadgazdálkodást, jelentős fafeldolgozó kapacitása is van. A cég éves árbevétele 9 milliárd forint.

 

Forrás: www.turizmus.com

AktuálisKaposvár Erdők Háza Látogatóközpont