2024.10.09, Szerda
Kiemelkedő évre számít a BAHART az idén
Balatoni Hajózási Zrt. - Facebook

Kiemelkedő évre számít a BAHART az idén

MTI

2018.09.22. 14:32

Kiemelkedő forgalomra számít az idén a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), a személyhajózásban az utasok száma szeptember 9-ig, az utószezon végéig meghaladta a 717 ezer főt, ami magasabb, mint a 2017. évi teljes utasforgalom - közölte Kollár József, a társaság vezérigazgatója egy ünnepi rendezvényen pénteken Tihanyban.

A menetrendszerinti hajójáratokon 4 százalékkal utaztak többen az utószezon végéig, mint tavaly. Ezen belül a menetrendi hajókon utazók száma hasonlóan alakult a tavalyi évhez, míg a rendezvényhajók iránt közel 20 százalékkal nőtt az érdeklődés. A kompjáratok csaknem 9 százalékkal több utast, 30 ezerrel több gépkocsit, valamint 7 százalékkal több kerékpárt szállítottak Szántód és Tihany között a tavalyi év azonos időszakához képest - fejtette ki a vezérigazgató.

A balatoni hajózási idény október végéig tart, ezt követően tóparti rendezvényekhez kötődően indulnak járatok.

A cégvezető az MTI kérdésére elmondta: a BAHART vitorlás-kikötőt üzemeltető üzletága is sikeres, a cég 11 egységből álló kikötőlánca csaknem megtelt ezen a nyáron. Hozzátette, hogy tervezik egy 12. vitorláskikötő megépítését is, azonban ehhez még nincs meg a forrás.

Kollár József elmondta, még mindig nincs döntést azzal kapcsolatban, miként változhat a jövőben a 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 4 milliárd forintos törzstőkéjű BAHART tulajdonosi köre. A kormányzati szándék továbbra is az, hogy 12,6 milliárd forintot biztosítanak a társaság fejlesztéseire - tette hozzá. (A korábbi tájékoztatások szerint a források fejében az állam társtulajdonossá kíván válni a cégben, bizonyos felügyeleti jogot szerezve az állami pénzek felhasználásában.)

Megjegyezte, hogy tudomása szerint a kormány a jövőben hangsúlyosabb szerepet szán a BAHART-nak a közösségi közlekedésben, ami azt jelenti, hogy a menetrendi hajózást mind térben, mind időben bővíteni kívánja.

Kollár József az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a BAHART idén több mint félmilliárd forintot fordított önerőből fejlesztésekre. A társaság az idei évre 2,8 milliárd forintos forgalmat és 150 millió forint adózás előtti eredményt vár.  

A hajózási társaság pénteken Tihanyban tortával köszöntötte az idén 50 éves Széchenyi kompot a névadó gróf Széchenyi István, a balatoni gőzhajózás megalapítójának születésnapján.

AktuálisBalatonhajózás Bahart