Idén tavasszal is várják a kaposváriak segítségét, hogy eltüntethessék a kátyúkat a városban. A fagy jelentős károkat tud okozni a település úthálózatán, ezeknek a javítását a városgondnokság már korábban megkezdte, és folyamatosan végzi. Ugyanakkor az úthibák száma napról napra változik.
Már a korábbi években is sikeresen működött a Kátyúűző – katyuuzo.hu – oldal, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy idén is számít a kaposváriak segítségére, és elindítja az online kátyúbejelentő portált. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a bejelentések legnagyobb részében valóban olyan kátyút jeleztek, amelynek kijavítását az ígért 72 órán belül meg tudták kezdeni, és csak kis százalékban jelentettek be a lakók olyan nagyobb úthibát, amelynek kijavítása már komolyabb erőforrást kívánt.
A Németh István Program keretein belül – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is jelentős összeget fordít a város útfelújításra. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, emiatt vannak olyan helyek, ahol már nem érdemes végleges kátyúzást végezni, hiszen hamarosan az egész útburkolat teljes mértékben megújul. Ilyen esetekben csak ideiglenes kátyúzást végeznek a szakemberek, az utat járhatóvá teszik, de melegaszfaltos, végleges javítást csak azokban az utcákban végeznek, ahol most nem lesz komplett felújítás.
A Kátyúűző online kátyúbejelentő internetes kapcsolattal rendelkező eszközökről érhető el: számítógépről, tabletről, okostelefonról. Arra kérik a kaposváriakat, hogy a helyszínt jól azonosítható módon fényképezzék le, s lehetőleg jegyezzék fel az adott utca neve mellett a házszámot is, ahol az úthibát észlelték. A beküldött adatokat a városgondnokság rögtön észleli, és megkezdi az ügyintézést.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.