A Magyarországon őshonos vidra nyerte el idén az év emlőse díjat, ami egyúttal a vizes élőhelyek védelmének fontosságára is ráirányítja a figyelmet.
A nagyközönség a SEFAG Zrt. Lábodi Erdészete közelében lévő Petesmalmi Vidraparkban találkozhat a legkönnyebben az állatokkal - közölte a cég az MTI-vel.
Az összegzés felidézi, hogy a Vadonleső program 2014-ben választotta ki először az év emlősét. A kezdeményezés általános célja, hogy egy-egy ritka és kevésbé ismert vagy éppen népszerűsége ellenére is védelemre szoruló fajon keresztül ráirányítsa a nagyközönség figyelmét a természeti értékeinkre.
Az idén reflektorfénybe került vidra a menyétfélék családjába tartozik. Rokonaitól eltérően remekül alkalmazkodott a vízi életmódhoz: kitűnően úszik, köszönhetően karcsú és áramvonalas testalkatának, valamint a lábujjai között feszülő úszóhártyának. Ez a széles körben ismert és népszerű emlős Magyarországon szinte minden olyan élőhelyen előfordul, ahol alkalmas búvó- és szaporodó helyet talál magának. Jellemzően a vízpart közvetlen közelében, maga ásta kotorékokban, vízparti fák gyökerei között vagy nádasokban él. Táplálékát is a vízből nyeri: a kisebb halakat úszás közben kapja el, de zsákmányul ejt kagylókat, vízi rovarokat, lárvákat és rákokat egyaránt.
A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. Balatontól Dráváig húzódó területein, a számtalan kisebb-nagyobb tónak és a hathatós védelemnek köszönhetően jelentős vidrapopuláció található. Az állatok azonban többnyire éjszakai életet élnek, a nappalokat a vackukban pihenve töltik, ezért a kirándulók természetes élőhelyeiken ritkán találkozhatnak velük.
Aki közelebbről szeretne megismerkedni ezekkel a játékos állatokkal, az a Somogy Természetvédelmi Szervezet által működtetett Petesmalmi Vidraparkban találkozhat velük, ahol a bemutatóhely mellett az ország egyetlen vidramenhelye is működik. Az itt kialakított tanösvények és a tórendszer tökéletes helyszín a vizes élőhelyek megfigyelésére, a kiépített leshelyekről számos védett madarat láthatunk, akiknek kiváló élőhelyet biztosít a terület.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.