2024.03.29, Péntek

A tavalyi 2,8 millió hektoliterhez hasonló mennyiségű, de kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén Magyarországon.

Hirdetés

Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a szekszárdi önkormányzat borászati konferenciáján vett részt, kifejtette: a tavaszi fagy, majd a jégkár és az aszály a szőlőtermés mennyiségét befolyásolta, a minőségét azonban nem. Az idei seprős újbor mennyisége nem haladja meg a 3 millió hektolitert – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy jelenleg alacsony, kilogrammonként 98-100 forint a szőlő átlagos felvásárlási ára. A legdrágább szőlőfajta a furmint, amelyet 127-140 forintért lehet értékesíteni, ugyanakkor kifejezetten alacsony az olaszrizling 72 forintos kilónkénti ára.

A szekszárdi konferencián mondott köszöntőjében egyebek közt arról beszélt, hogy a szőlő- és borágazat még ma is strukturális problémákkal küzd, az elmúlt öt év munkája ellenére nagyon sok érdekrendszer van jelen.  Fontos kihívásnak nevezte a 2018. márciusban kezdődő hegyközségi választásokat; azt mondta, “gondoljuk át, hogy milyen típusú vezetőket választunk, szeretnénk-e fiatalítani, még több szakmai tudást bevinni”, és az integrációs példákat ajánlotta a borászok figyelmébe.

 

Tervezhetőség és képzettség

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy a szőlőtermesztés nem magas jövedelmet termelő ágazat, ezért fontosnak tartja, hogy a termelők számára legyen stabilitás, “tudják januárban, hogy szeptemberben miből lesz jövedelmük”. Szintén fontosnak nevezte a fiatalok érdeklődésének felkeltését a mezőgazdaság iránt, mint mondta, Szekszárd ezen a téren jól áll, hiszen van egyetemi borászati képzés a városban.

Sidlovits Diána, a NAK kertészeti csoportvezetője előadásában kifejtette: bár 2004-től 2016-ig 93,2 ezer hektárról 63,6 ezer hektárra csökkent a magyar szőlőtermő terület, ugyanakkor a tolnai, szekszárdi, villányi, balatonboglári, etyek-budai, neszmélyi és pannonhalmai borvidék területe nőtt. Ezzel párhuzamosan egyes borvidékeken jelentősen megújultak az ültetvények is. Ismertetése szerint 2017-ben Magyarországon 13 839 hektárnyi borszőlőt érintett természeti kár: fagy, jégverés, aszály.

 

Forrás: mti

Gazdaság2017borászatmezőgazdaságkonferenciaszekszárdszőlőtermesztésképzés