Megkezdődik a Kaposvári Egyetem Állattudományi Klímaközpontjának építkezése.
Több mint 3400 négyzetméteres fejlesztéssel alakítják ki Magyarország legújabb kutatási intézményét a Kaposvári Egyetemen. Az egykori csillagistálló helyén felépülő Állattudományi Kutatóközpont kivitelezési munkálatait az Aktív Építőipari Kft. és az Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. konzorciuma látja majd el - derül ki a közbeszerzési értesítő adataiból. A körülbelül 700 millió forint költségű beruházás az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatásával valósul meg.
A következő 30-40 év kutatási irányát határozhatja meg a hamarosan felépülő klímaközpont – mondta el a kivitelezési szerződés aláírásakor Tossenberger János rektorhelyettes. A gyorsan változó klímaviszonyok miatt a korábbiakhoz képest teljesen új növénytermesztési-, állattenyésztési és takarmányozási módszerekre van szükség, ezeknek a fejlesztésében járhat majd élen az intézet - derült ki az eseményen.
A beruházás során tervezési, kivitelezési és felújítási munkákat végeznek, illetve infrastruktúrafejlesztési feladatokra is sor kerül. Az új egyetemi centrumban többek között:
A projektben ezzel együtt épületgépészeti, épületvillamossági, tűzvédelmi és akadálymentesítési munkálatokat is elvégeznek.