2024.05.06, Hétfő

Az időjárás segítségét lovagolta meg a Tour de Hongrie első győztese

mti

2018.08.15. 10:04

Siófokon a prológgal kezdődött el a legrangosabb hazai kerékpáros viadal. A szél és az eső nem volt igazságos a mezőnnyel.

A svájci Patrick Schelling nyerte a keddi prológot Siófokon a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, legjobb magyarként Lóki Bence 22. lett.


Egyenlőtlen feltételek

A nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalának nyitányát, a 3,5 kilométeres egyéni időfutamot 28 fokban, enyhén felhős időben kezdte meg a 129 fős mezőny, amelynek tagjai négy kontinens 28 országából érkeztek.

Fél óra elteltével már a szemerkélő eső és az erősödő szél által az útra sodort falevelek nehezítették a versenyzők dolgát, olyannyira, hogy többen el is estek.    

Az osztrák körversenyen negyedik svájci Patrick Schelling 12. rajtolóként még jó időjárási körülmények között teljesíthette a távot, s a körülmények fokozatos romlásával, a szakadó esőben vetélytársai dolga lényegesen nehezebbé vált. Így az első 16 között elindult versenyzők közül került ki a második és a harmadik is, a francia Charles Planet és az olasz Manuel Belletti személyében.


Szerdán Keszthely a cél

"Nem gondolom, hogy az előnyöm elég lenne arra, hogy megőrizzem a sárga trikót. Nem vagyok jó sprinter, de az emelkedőkön majd igyekszem jól teljesíteni és további előnyt kialakítani, ám nem lesz könnyű" - értékelt az MTI-nek Schelling, utalva arra, hogy a verseny többi favoritjánál csaknem fél perccel volt gyorsabb kedden. Leszögezte azt is, tudja, hogy nagy szerencséje volt, az időjárás az ő kezére játszott.

A 18 magyar versenyző közül Lóki Bence zárt a legelőkelőbb pozícióban: a Kőbánya Cycling Team 23 éves kerekese 18.59 másodperc lemaradással a 22. helyen végzett Siófokon, amely kilencedik alkalommal, sorozatban harmadszor volt állomása a Tour de Hongrie-nak.

Szerdán a Balatonalmádi és Keszthely közötti 154 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely tíz megyét érintve összesen 865 kilométert teljesít a vasárnapi kazincbarcikai befutóig.    

 

A Tour de Hongrie további útvonala:

szerda: 1. szakasz, Balatonalmádi-Keszthely, 154 km
csütörtök: 2. szakasz, Velence-Székesfehérvár, 190 km 
péntek: 3. szakasz, Cegléd-Hajdúszoboszló, 206 km
szombat: 4. szakasz, Karcag-Miskolc, 182 km 
vasárnap: 5. szakasz, Kazincbarcika-Kazincbarcika, 128 km

Helyi híreksportkerékpárversenyTour de Hongrie Siófok